2023. július 10., 13:32

Életének 92. évében, hétfőre virradóra meghalt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke.

2023. július 10., 13:07

Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos „arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére”. Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak háziállataik és a környezetükben élő állatok védelmére.

2023. július 10., 06:56

Délelőttig túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, majd gomolyfelhők is képződnek. Utóbbiakból késő délután, kora este az északi megyékben záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, de zivatarok idején átmenetileg erős, viharos széllökések előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 30, 36, késő este 19, 27 fok között alakul.

2023. július 9., 20:20

Életveszélyesen megsérült ejtőernyős ugrás közben egy 40 év körüli férfi a Nyíregyházi Repülőtér közelében. Élete második ugrását hajtotta végre, amikor valamiért nem nyílt ki jól az ernyője.