A hőség biztos, a zivatarok esetlegesek

Délelőttig túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, majd gomolyfelhők is képződnek. Utóbbiakból késő délután, kora este az északi megyékben záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, de zivatarok idején átmenetileg erős, viharos széllökések előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 30, 36, késő este 19, 27 fok között alakul.

2023. július 10., 06:56

Szerző:

Hétfőn a napi középhőmérséklet északkelet kivételével már mindenhol 25 fok felett várható, az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben, valamint a Dél-Alföldön pedig 27 fok felett alakulhat.

Hétfőn az esti órákban (nagy bizonytalanság mellett!) zivatarok érhetik el észak felől az északi megyéket. Az intenzívebb gócok környezetében főként viharos széllökésre (>60-80 km/h) lehet számítani, de emellett intenzív csapadék (>15-20 mm) és jégeső (~1-2 cm) is előfordulhat.

Hagyományos értelemben vett fronthatás nincs, de negatívan befolyásolja szervezetünk működését a nagyon erős UV-B sugárzás. Ilyenkor rövid idő alatt keletkezhet bőrpír, illetve leégés. Vigyázni kell, nehogy a test túlhevüljön, mert napszúrást, hőgutát okozhat. Fontos odafigyelni a sugárzás elleni védekezésre!

(Kiemelt képünk illusztráció. Felfújható kerti medencében hűsíti magát egy férfi a hőségben Rákospalotán 2021. június 19-én. Ezen a napon életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás. MTI/Máthé Zoltán)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.