Veszélyes anyag szivárgott ki a kétpói vonatszerencsétlenség helyszínén

Jelenleg is zajlik a helyreállítás Kétpónál, ahol egy tehervonat több kocsija kisiklott, senki nem sérült meg – közölte a MÁV Zrt. szegedi területi pályavasúti igazgatója a vasárnap este hat óra után tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

2023. július 9., 20:52

Szerző:

Mondi Miklós elmondta: vasárnap 12 óra 18 perckor a Szolnokról Békéscsaba-Lőkösháza irányába közlekedő tehervonat kocsijai siklottak ki Tiszatenyő és Mezőtúr állomás között Kétpó forgalmi kitérőnél. A 17 kocsis szerelvény 9 kocsija siklott ki, 8 kocsi és a mozdony a vágányon maradt – tette hozzá. 

A helyreállítás jelenleg is zajlik, egy kocsiban veszélyes anyagot, növényvédőszert azonosítottak 

– közölte, megjegyezve, hogy a katasztrófavédelem 17 órára lokalizálta a kifolyt kis mennyiségű növényvédőszert, ez jelenleg már nem jelent veszélyt. A további tennivalókról elmondta: Szolnokról érkezik majd egy daru, amely a kisiklott 9 kocsit eltávolítja az útból. Hozzátette, hogy jelentős mértékben károsodott a vasúti pálya és a felsővezeték is, a kár az előzetes számítások szerint több százmillió forint.

A helyreállítás a jövő hét elejére legfeljebb a bal vágányon várható. A munka befejezéséig az utasokat Törökszentmiklós és Mezőtúr között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani, Szolnokról Törökszentmiklósra vonattal lehet eljutni. Szentes felé pedig Szolnok-Tiszatenyő-Szentes útvonalon lehet vonattal közlekedni – tájékoztatott Mondi Miklós.  A Kétpóra vezető átjáró utat – amelyet jelenleg elzárnak a tehervagon szerelvényei – körülbelül a reggeli órákra tudják felszabadítani – mondta.

A baleset okáról egyelőre nem tudnak semmit, azt szakértők bevonásával vizsgálják

– közölte. 

Kisnémet Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője elmondta: az előzetes információkkal ellentétben lakossági intézkedésre nem volt szükség. Hozzátette: az esethez a szolnoki, karcagi, mezőtúri és mezőberényi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre tíz egységgel. 

A káresemény elhárítását a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja a katasztrófavédelmi mobil labor részvételével. 

Beszámolt arról is, hogy

a tehervonat vagonjai közül ötben szállítottak veszélyes anyagot, ezek közül négy siklott ki. A kisiklott négy vagonból egy sérült meg, szivárgott

– közölte.

(Kiemelt képünk a rendőrség felvétele.)

 

 

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.