Időjárás: marad a szép őszi idő

Továbbra sem tartogat túlságosan sok izgalmat az időjárás: marad a csendes, nyugodt, őszi idő.

2024. október 21., 12:15

Szerző:

Hétfő éjszaka jellemzően csak kevés fátyolfelhő lehet felettünk, de az éjszaka második felére a Nyugat-Dunántúlon nagyobb területen is képződhet rétegfelhőzet. Emellett főként az északi, északkeleti tájakon helyenként köd is kialakulhat – olvasható a Hungaromet időjárás-előrejelzésében.

Kedden nyugaton a rétegfelhőzet makacsabban is megmaradhat, de legkésőbb délután Sopron környékén is kisüthet a nap. Másutt derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem lesz. A délkeleti, déli szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 16 és 21 fok között alakul, de északnyugaton és Borsod északi részén kissé hűvösebb is lehet.

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán egy gyenge hidegfront hatására több lesz felettünk a felhő, eleinte hosszabb-rövidebb napos időszakok mindenhol lehetnek, majd délután nyugaton beborul, és kevés eső elvétve előfordulhat. Az északi, északkeleti szél estétől északkeleten feltámadhat. Napközben 15-20 fok valószínű.

Mitől szorul be a hideg a Mohos-töbörben?

A Bükkben található Mohos-töbör többek között arról ismert, hogy gyakran mérnek rendkívüli hidegeket, aminek igen egyszerű a magyarázata. A hideg levegő ugyanis nagyobb sűrűségű, így könnyen csapdába esik a töbrökben, ahol erős kisugárzás esetén rendkívül alacsony hőmérséklet tud létrejönni.

Ez történt vasárnapra virradóan is. Hajnali 5 óra után 10 perccel -16 fokot mutatott a hőmérő, amit az anticiklonális hatás, a levegő kimondottan alacsony páratartalma és az erős kisugárzás együttesen tudott kialakítani. Két nappal ezelőtt -14,5 fokot mértek ugyanitt. Eddig ez volt a legalacsonyabb októberi érték a műszer 2022-es telepítése óta, ezt döntötte most meg a ma hajnalban mért -16 fokos érték.

Erről itt írtunk bővebben.

(Kiemelt kép: Kilátás a Körtvélyesi-kilátóból Tatabánya felé. Fotó: 168.hu)

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.