2023. október 17., 12:27

2018 és 2022 között 8,5 százalékkal, csaknem 8,5 millió órára nőtt a halászati tevékenységgel töltött idő az ócánok nyílt vizein – derült ki a Greenpeace új jelentéséből, amely az óceánokat fenyegető veszélyekről készült.

2023. október 12., 16:01

Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát – jelentette be a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.

2023. október 8., 19:03

A Fendt a közelgő Agritechnica kiállításon mutatja be elektromos e100 traktorának új változatát. A november 12-18. között a németországi Hannoverben megrendezésre kerülő Agritechnica mezőgazdasági kiállítás és vásár után megkezdi korlátozott értékesítését.

2023. október 8., 11:28

A tudomány, a kutatói tevékenység az, amikor elindulunk egy adott úton egy adott cél irányába, majd eljutunk olyan helyekre, ahol újabb kérdések merülnek fel, és megfelelő szelektálással, rendkívüli következetességgel, ha az ember nagy kihívásokat állít maga elé, a nagy célokhoz közelebb lehet jutni – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2023. október 7., 12:47

Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjába, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központba látogatott Szentkirályi Alexandra, ahol zajlik a munka, hogy minél hamarabb megreformálják a betegségmegelőzés és egészségmegőrzés jövőjét – hangzott el a kormányszóvivő Facebookra feltöltött videójában szombaton.