Ángyán József: Sulyok Tamás méltatlanná vált, le kell mondania

Ángyán József, az Orbán-kormány volt államtitkára azt mondta a 24.hu-nak adott interjújában, hogy  Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozíció betöltésére. Az államfőt Dobrev Klára nemrég azzal vádolta meg, hogy külföldieknek játszott ki magyar termőföldeket.

2024. május 28., 19:20

Szerző:

 Nemcsak jogszabályokkal, hanem a Fidesz által korábban képviselt értékekkel is szembementek a Sulyok Tamás köztársasági elnök által ügyvédként ellenjegyzett, a múlt héten nyilvánosságra került szerződések – fejtette ki a 24.hu-nak Ángyán József egyetemi tanár. A Fidesz 2010-es földprogramjának szerzőjét, 2010 és 2012 közötti államtitkárt kérdezte a lap a zsebszerződésekről, a közreműködő ügyvédekről és az államfőről. 

Ángyán József szerint morális értelemben Sulyok Tamás mindenképpen méltatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére

A lap a zsebszerződésekről, a közreműködő ügyvédekről és az államfőről kérdezte a Fidesz 2010-es földprogramjának szerzőjét, aki a második Orbán-kormányban, 2010 és 2012 között volt a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Az ügy előzménye, hogy Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője május 22-én azzal vádolta meg Sulyok Tamást, hogy külföldieknek játszott át magyar termőföldeket a 2000-es évek elején. A papírok között egyebek mellett 1995-ös zsebszerződés is van, igaz, azon nem szerepel Sulyok Tamás aláírása.

Sulyok Tamás a vádakra válaszul azt állította, hogy nem követett el törvénysértést, és jogi lépéseket helyezett kilátásba rágalmazás miatt, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is visszautasította ezeket a vádakat. Másnap Dobrev Klára beadta az ügyészségre azokat az iratokat, amelyek szerinte az államfő bűnösségét igazolják. Az ellenzéki politikus május 26-án azt közölte: a DK megfosztási eljárás elindítását kezdeményezi Sulyokkal szemben.

Ángyán József felidézte, hogyan reagált Sulyok Tamás a zsebszerződések létrejöttében való közreműködésével kapcsolatos vádakra. „Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre” – fogalmazott a köztársasági elnök. „Ez a csavaros jogászi észjárásnak tökéletesen megfelelő válasz, ugyanis

„a zsebszerződések – vagyis a földszerzési korlátozások kijátszására irányuló jogi megoldások – tipikusan nem jogszabályba ütköző, hanem jogszabály megkerülésére irányuló szerződések, és ezt Sulyok Tamás is pontosan tudja”

– kommentálta Ángyán.

Hozzátette, az ügyvéd azonban nemcsak a jogszabályba ütköző, hanem a jogszabály megkerülésére irányuló jogügyletekben sem működhet közre, vagyis az általa elkövetett törvénysértés szempontjából mindegy, hogy az adott jogügylet jogszabályba ütközik vagy – miként a zsebszerződés – jogszabály megkerülésére irányul. Megjegyezte, a napvilágra került szerződések pedig jogi szakértők szerint egyértelműen a jogszabályi kiskapuk kihasználását célozhatták, és annak a törvényi tilalomnak kijátszására irányulhattak, mely megtiltotta a külföldiek magyarországi földszerzését.

„A törvénysértés meglátásom szerint akkor is igaz, ha a felek szerződései a tételes jognak szó szerint megfeleltek, de a szerződésrendszer célja és összessége a jog kijátszását szolgálta”

– fogalmazott.

Ángyán elképzelhetetlennek tartja, hogy Sulyok ne tudott volna arról, hogy osztrák ügyfelei ilyen zsebszerződést kötöttek cégük ügyvezetőjével, majd az általa jegyzett szerződéssel ügyvédként törvénysértő módon, tudatosan hozzájárul ahhoz, hogy magyar termőföldek osztrák tulajdonba kerüljenek, vagy hogy ne ismerte volna fel, miben vesz részt. A lap erre vonatkozó kérdésére ezután kijelentette:

Sulyok Tamás méltatlan az államfői pozícióra, le kellene mondania.

„Az persze, hogy a vádak bebizonyosodása esetén milyen politikai következményei lesznek annak, hogy Magyarország élén egy olyan köztársasági elnök áll, aki hajlandó volt ügyvédhez méltatlanul, törvénysértő módon, az ügyvédi tevékenységre vonatkozó egyik legalapvetőbb jogi és etikai szabályt megszegve jogszabály megkerülésére irányuló jogügyletekben közreműködni, a magyar társadalom morális állapotától és ingerküszöbétől függ” – tette hozzá. Mint mondta, ő ebben a tekintetben szkeptikus, nem számít jelentős politikai következményekre.

(Kiemelt képünk forrása: Dr. Hoppál Péter hivatalos Facebook oldala)

13:06

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.