Shane Tusup igényt tart a Hosszú Katinka után járó edzői életjáradékra

Hosszú Katinka exférjének összesen 2 112 400 forint járna havonta, aminek megszerzése érdekében állítólag már pert is indított a magyar állam ellen.

2024. június 22., 11:12

Szerző:

Shane Tusup, Hosszú Katinka exférje igényt tart a volt felesége eredményei után járó edzői életjáradékra – írja cikkében az Index. Állítólag már pert is indított a magyar állam ellen. Tusup volt a trénere az úszónak, mikor az a riói olimpián megnyerte a 200 méteres és a 400 méteres vegyesúszást, továbbá a 100 méteres hátúszást, ezenfelül 200 méter háton ezüstérmet szerzett.

Ez alapján 2 112 400 forint járna neki havonta, ugyanannyi, mint Hosszú Katinkának.

Az úszó korábban a nagyapját, Bakos Lászlót nevezte meg az életjáradékra jogosult edzőjeként, aki meg is kapta azt, egészen 2023. január másodikáig, amikor 90 éves korában elhunyt. A Magyar Olimpiai Bizottság tud Tusup igényéről, de az a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkárság az illetékes, amely állásfoglalást kért az ügyben.

Szülése után újra a rajtkőre állt

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Hosszú Katinka kislánya születése után újra rajtkőre állt. S bár a világklasszis egyelőre keresi magát, ez nem véletlen, hiszen a gyermeke születését követően az idejét már körültekintőbben kell, hogy beossza, de gőzerővel készül a párizsi olimpiára.

„Most nem én vagyok az, aki tervez, hogy milyen napom lesz, mi fér bele a programba, mikor mehetek edzeni vagy egyáltalán alszom-e, és ha igen, mennyit. Bevallom, ez eleinte egyáltalán nem volt könnyű, igaz, sokat is tanulok ezáltal, hogy rugalmassá váltam”

– nyilatkozta korábban. Hozzátette, próbál minél hamarabb formába lendülni, hiszen a mai napig imád úszni, az uszoda a másik otthona, ezt sosem gondolta másképp.

Elmondta azt is, hogy a terhessége idején megszaporodott kilókat folyamatosan ledolgozza, januárban meleg égövi edzőtáborban járt (Dubaj), ami a kulcsa volt a felkészülésének, az egész család utazhatott egy dajkával. 

„Még mindig a 200 és a 400 vegyes áll hozzám a legközelebb. A hátúszás sokkal inkább nehézkes, mondom ezt úgy, hogy ebben az úszásnemben Rióban olimpiai bajnok lettem 100-on, ezüstérmes 200-on. A vegyes az én világom, elég, ha azon belül van egy kis hátúszás. Erre készülök, egyértelműen kijelenthető, a folytatást az motiválja, hogy a párizsi olimpián újra megmutassam magam”

– mondta el a várható versenyszámairól.

Hosszú Katinka az olimpiáért úszik

Hosszú Katinka tehát összességében ugyanolyan komolyan veszi az úszást, mint azt tőle korábban megszokhattuk. Ugyanakkor sajnos az eredmények nem jönnek most olyan könnyen. Az egykori Iron Lady-nek egyelőre nem sikerült megúsznia az olimpiai szintidőt 400 méteres vegyesúszásban, amire azonban vasárnapig még van ideje. A Rómában zajló Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi úszóversenyen ezért Hosszú Katinka és edzője Layber-Gelencsér Máté (aki egyben a férje is) ezért küzdenek.

(Kiemelt képünkön Hosszú Katinka. Forrás: Hosszú Katinka Instagram oldala)