Kiemelt helyen szerepel Budapest egy fontos ranglistán
Budapest kedvelt célpont azon külföldiek számára, akik nemcsak egy gyors városnézésre érkeznének hazánkba.
Miközben arról megy a vita, hogy Magyarország hol áll a különböző uniós ranglistákon, érdemes megemlíteni, hogy van egy terület, amelyen igazán jók vagyunk. Budapest szépsége nemcsak a turistákat vonzza hazánkba, szép számmal érkeznek olyanok is, akik digitális nomádként élik a mindennapjaikat. Ehhez 2022 óta vízumot is igényelhetnek.
Az Oeconomus Gazdaságkutató 2025. július 6‑án publikált elemzése alapján Budapest a nemzetközi rangsorok élmezőnyében szerepel a digitális nomád célpontok között.
A globalizálódó munkaminták – különösen a Work‑From‑Anywhere (WFA), azaz bárhonnan végezhető munka – miatt Budapest előnyös pozícióba került, főleg a kedvező megélhetési költségek, az erős technológiai háttér és a fejlett infrastruktúra áll a távmunkát választók döntésének hátterében.
Budapest kedvelt célpontja a digitális nomádoknak
A felmérés eredménye szerint Budapest megfizethetőbb, mint Nyugat-Európa legnépszerűbb városai, gyors internet érhető el az ország szinte minden részén és színes a coworking-tér választék.
A digitális nomádok tehát folyamatosan úton vannak, gyakran költöznek egyik városból vagy országból a másikba, miközben online végzik a munkájukat. Ez az életforma a szabadságra, rugalmasságra és a helyfüggetlen munkavégzésre épül, és sokak számára a világ felfedezésének, új kultúrák megismerésének lehetőségét is jelenti.
A Fehér Kártyához szigorú feltételeknek kell megfelelni
Az úgynevezett magyar Fehér Kártya (digital nomad vízum) teszi lehetővé a hosszabb Magyarországon tartózkodást és egyeben hivatalos keretet ad a nomád életformának.
A Fehér Kártya kizárólag nem EU/EGT állampolgároknak (harmadik országbelieknek) készült. Az uniós állampolgárok saját jogukon, az EU szabad mozgásának keretei között dolgozhatnak és élhetnek Magyarországon, nincs szükségük speciális engedélyre vagy külön vízumra. Ha bejelentkeznek a lakcímüket a magyar hatóságoknál (pl. kormányablakban), így megszerezhetik a szabad mozgásból adódó tartózkodási jogosultságot.
A Fehér Kártyához szükség van jövedelemigazolásra (legalább 3 000 €/hó nettó, 6 hónapra visszamenőleg), egészségbiztosításra, egy évre vonatkozó albérlet szerződésre is. Illetve feltétel az is, hogy a munkáltatójuk egy külföldi cég legyen.