Eldőlt, Karácsony Gergely a főpolgármester

A június 9-ei főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újbóli átvizsgálása után a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a választást Karácsony Gergely nyerte.

2024. június 14., 19:35

Szerző:

„Az újraszámlálást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 9 órakor kezdte meg az NVI, külföldi megfigyelők és a sajtó munkatársainak körében. Az érvénytelen szavazatokból Karácsony Gergely további 112 szavazatot, Vitézy Dávid 395 érvényes szavazatot kapott, így a főpolgármester-választás eredményéről szóló első határozatot az NVB helyben hagyta” – közölte a testület a pénteki nyílt ülésén, melyet a június 9-én megrendezett főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újbóli átvizsgálása kapcsán tartottak.

Ennek értelmében Karácsony Gergely mindössze 41 szavazattal győzte le Vitézy Dávidot, és további öt évig lehet Budapest főpolgármestere.

Az eredmény érdekes abból a szempontból, hogy az Index információi alapján sokáig úgy lehetett tudni, hogy a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását követően több mint 500, eredetileg érvénytelennek nyilvánított szavazatot találtak érvényesnek. Ezek többsége Vitézy Dávidot támogatta, azonban kisebb arányban Karácsony Gergelyre leadott voksok is előkerültek. A kiszivárgott információk szerint a végső eredményen ugyanakkor mindez nem változtatott, így mindössze 54 szavazattal, de Karácsony Gergely maradt az élen, és nyerte meg a főpolgármester-választást.

Karácsony Gergely nem volt nyugodt

A több mint másfél órás csúszással kezdődött Nemzeti Választási Bizottság (NVI) nyílt ülése előtt Karácsony Gergely – az este 18 órára meghirdetett tüntetése mellett – egy bejegyzésben közölte, a tényadatok alapján a szavazatok botrányos körülmények között történt újraszámolása után is megnyerte ezt a választást.

„Most arról kapok híreket, hogy a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége olyan jogászkodásba kezdett, amivel megpróbálják átfordítani az eredményt. Most akarják elcsalni a választást.” 

– közölte a regnáló főpolgármester.

Sokáig ingott Karácsony Gergely széke

Amint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Választási Bizottság (12 igen és 4 nem szavazat mellett) szerdán elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámolását. Döntésükben arra hivatkoztak, hogy a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás.

A szavazatokat a NVI-be szállították, azokat az NVB számolta újra, de ehhez igénybe vette az NVI közreműködését. Nagy Attila, az iroda elnöke a döntés után jelezte: utasítja a főváros kerületi választási irodáit, hogy a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjait csütörtökön 16 óráig szállítsák az NVI-be. Az urnák felbontásánál a helyi választási bizottság tagjai is jelen lehettek.

„A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem a lezárt urnákat kérte be az újraszámláláshoz, hanem arra utasította a helyi választási irodákat, hogy az urnákból vegyék ki az ott elvben kötegelve megtalálható érvénytelen szavazatokat. A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem tette kötelezővé, hogy az urnákat csak ellenzéki választási bizottsági tagok jelenlétében bonthassák föl, erre csak lehetőséget adott”

– közölte Karácsony Gergely egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Az eseményen a jelenlegi főpolgármester közölte, több olyan esetről is tudnak, ahol a jegyző nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, mire az ellenzéki delegált odaért, ő már felbontotta az urnát. Hogy közben történt-e valami, azt senki nem tudja már ellenőrizni.

Éppen ezért Karácsony Gergely megígérte, az NVI döntésétől függetlenül, a választás tisztaságának megőrzése érdekében a főpolgármester-választás megismétlését fogja kezdeményezni. (Erről az eredmények kihirdetése után Karácsony Gergely már nem beszélt, helyette közölte: „Nyertünk elsőnek és nyertünk másodjára is, és ha kell nyerünk harmadszor, negyedszer is!”)

Szentkirályi Alexandra jókora felfordulást okozott

S hogy miért volt szükség a szavazatok újraszámlálására? Mert a főpolgármester-választás roppant kiélezett küzdelmet hozott, az első körben érvényesnek ítélt szavazatok összeszámlálása után Karácsony Gergely csak párszáz szavazattal tudta legyőzni ellenfelét, Vitézy Dávidot. Ennek az az oka, hogy Szentkirályi Alexandra pénteken bejelentette visszalépését, amivel az utolsó pillanatokban vált egyértelművé, hogy nem indul a főpolgármesteri székért. Így a Fidesz szavazói vélhetően nagyobb arányban szavaztak át Vitézyre, ami roppant szorossá tette a versenyt.

Mi jöhet ezután?

A legegyszerűbb eset, hogy Karácsony Gergely elfogadja a megbízatást – jelenleg úgy tűnik erre fog sor kerülni – és minden halad tovább az eddigi medrében.

A másik lehetőség, hogy Karácsony valóban megtámadja az eredményt, és új választás kiírását követeli. Erre legkésőbb a választás utáni 30. napon, azaz július 9-ig kellene megismételni a főpolgármester-választást, feltéve hogy Karácsony Gergely sikerrel vesz minden jogi akadályt.

Arra viszont minimális az esély, hogy egész Budapesten megismételjék a főpolgármester-választást, hiszen Karácsony Gergelynek konkrét szavazókörök konkrét jogsértését kell megjelölnie és bizonyítania a fellebbezésében

– mondta a Telexnek Kunos Zsuzsanna, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza. Elmondása szerint amennyiben az NVB vagy később a Kúria a megismételt választás mellett is döntene, valószínűleg csak azokban a szavazókörökben lenne új szavazás, ahol jogsértés történt.

(Kiemelt képünkön Karácsony Gergely főpolgármester. Forrás: Karácsony Gergely hivatalos Facebook oldala)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.