2013. november 27., 06:04

Olyan információk jelentek meg, amelyek alapján komoly esély van rá, hogy az ISON-üstökös magja már teljesen szétesett. Mivel az égitest még nem érte el a napközelségét – ez november 28-án, magyar idő szerint 19.38-kor lesz –, nagy esély van rá, hogy le kell mondanunk a fél égbolton átívelő csóva látványáról.

2013. november 26., 10:18

December elején a Holdra készül a Csang'o–3 ember nélküli kínai űrszonda. Küldetése során először száll le kínai űrszonda Földön kívüli égitest felszínén – jelentették be kedden Pekingben.

2013. november 25., 17:06

John Fitzgerald Kennedy a maga negyvenhárom évével a legfiatalabban megválasztott elnöke volt Amerikának, majd alig húsz hónappal később megint a legifjabb lett valamiben: immár hazája meggyilkolt államfőinek sorában. Rövid elnöksége alatt elsőnek küldött katonákat Indokínába, s bár nem tudta megdönteni Fidel Castro rendszerét, meghátrálásra kényszerítette a Szovjetuniót a térségben, és nagy sikerekhez segítette a színesek polgárjogi mozgalmát. Sokat hallani kicsapongásairól, nemkülönben világszép feleségéről. Azt viszont, hogy valóban magányos tettes áldozata lett-e, vagy szervezett bérgyilkosságé, fél századdal halála után sem tudjuk. HELTAI ANDRÁS írása.

2013. november 25., 06:01

November 28-án ér a Nap közelébe az ISON üstökös, melyet már 2012-es felfedezésekor az évszázad üstökösének kiáltottak ki. A kométa – melynek Facebook csoportja is van – szinte súrolni fogja központi csillagunk felszínét, ha túléli a randevút, elképesztő látványossággá válhat az égen.

2013. november 21., 17:09

Kilencvennapos türelmi idő után lép hatályba az élelmiszerek transzzsírsavtartalmát szabályozó rendelet, amely a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A rendelet lényege, hogy tilos lesz forgalomba hozni olyan élelmiszert, amelynek zsírtartalmában a transzzsírsavak aránya meghaladja a két százalékot. A rendelet csak a Magyarországon forgalmazott élelmiszerekre terjed ki.

2013. november 21., 12:19

Olaf Thalmann, a finn Turku Egyetem munkatársa és csoportja a Science című szaklapban mutatták be vizsgálatuk eredményeit, amelyek pontot tehetnek a kutyák eredete körüli vitákra. Korábban úgy vélték, az ember legjobb barátjává vált négylábú Kelet-Ázsiából származik.

2013. november 21., 06:16

Egyelőre a Dallasi Állatkert szakemberei is csak találgatják, miért gyilkolta meg egyik társát egy hím oroszlán. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a kifejlett hím a nyakánál kapta el Joharit, az ötéves nőstényt, és egyszerűen megfojtotta.

2013. november 20., 14:30

Bár a női és férfi nemi szerveket megtámadó Chlamydia trachomatis baktérium felfedezése több mint 100, a heveny gyulladás következtében kialakuló súlyos szövődmények megismerése pedig legalább 30 éves múltra tekint vissza, a fertőzés népegészségügyi jelentőségének megfelelő kezelése ma sem tekinthető megnyugtatónak – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának Melczer Zsolt nőgyógyász-onkológus, a Magyar STI Társaság alelnöke, a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum szakorvosa.

2013. november 18., 06:01

A rendszeres terepbejárások, felszíni gyűjtések a Mátra hegység vidékén 2004-től kezdődtek el, de a Mátraalja keleti részén lévő őskőkori telephelyet először tárták fel régészeti módszerek alkalmazásával és régész irányításával.

2013. november 17., 14:57

Látványos felvételt tett közzé a hetvenmillió fényévnyire lévő Csáp-galaxisokról az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A felvételt a Hubble űrteleszkóp készítette, a két galaxisról eddig még soha nem sikerült ennyire részletes képet kapni.

2013. november 14., 18:14

Csak idő kérdése volt, hogy a korszerű távközlési technika segítségével átlépjék az országhatárokat a kutyabarátok is. Müncheni fejlesztők jóvoltából elérhető az új alkalmazás, illetve az internetes közösség, amelynek segítségével a városba látogató idegen is megtudhatja, hol sétálhat, játszhat a kutyája – vagy hol fenyegeti azt veszély.

2013. november 14., 10:47

Az eddig gondoltnál négyszer-ötször gyakrabban érhetik el a Földet a cseljabinszki meteorithoz hasonló nagy meteoritok – írja az AP a februárban a februárban szibériai város fölött felrobbanó meteorit tanulságait elemezve három tanulmány alapján, melyek a Nature-ben és a Science-ben jelentek meg.

2013. november 14., 06:10

A szív- érrendszert érintő betegségek az összes halálozás több, mint 50 százalékáért felelnek Magyarországon – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának dr. Pácz Alexandra belgyógyász-kardiológus. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint e betegségcsoport egyik legnagyobb mortalitással fenyegető tagja a szívizominfarktus.