Állatkerti látogatók előtt gyilkolt a hím oroszlán

Egyelőre a Dallasi Állatkert szakemberei is csak találgatják, miért gyilkolta meg egyik társát egy hím oroszlán. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a kifejlett hím a nyakánál kapta el Joharit, az ötéves nőstényt, és egyszerűen megfojtotta.

2013. november 21., 06:16

A gondozók szerint az állatok évek óta békésen éltek egymás mellett, és bár fogalmuk sincs, mi történhetett, az biztos, hogy nem altatják el a hímet. A másik négy, ugyanabban a kifutóban lévő oroszlánt nem zavarta meg az esemény – írja az Index.

Az eset további különlegessége, hogy az egész látogatási időben történt, a látogatók, családok és gyerekek szeme láttára. „Mindenki azt hitte, hogy csak játszanak” – mondta egyikük a helyi híradónak. Amint egyértelművé vált, hogy nem, az állatkert biztonsági szolgálata lezárta a kifutó környékét, a hímet pedig azonnal elkülönítették.

Jim Kramer, a gondozók főnöke közleményében kiemelte, hogy 35 év alatt nem találkozott még ilyesmivel. „Johari a gondozók kedvence volt, nagyon gondoskodó volt, rendszeresen mosdatta a többi oroszlánt.” Kramer elmondta azt is, hogy a vadon élő hím oroszlánok rendszeresen gyilkolják meg hím vetélytársaikat, és az sem ritka, hogy kölykökkel végeznek, azonban az állatkertben történtek csak ritkán fordulnak elő. Bár nem tartanak attól, hogy az eset megismétlődik, egy darabig elkülönítve tartják majd a maradék két nőstényt a két hímtől.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.