Elérték Afrikát a műholdadóval felszerelt amuri vércsék

Elérték Afrika partjait a műholdadóval felszerelt amuri vércsék, amelyek Indiából indulva több napig repültek megállás nélkül az Arab-tenger felett.

2013. november 22., 15:52

A Naga, Pangti és Wokha nevű jeladós vércsék leszállási lehetőség nélkül, folyamatos repüléssel szelték át az India és Afrika között húzódó Arab-tenger 3 ezer kilométer széles vízfelületét. A leggyorsabb példány a távot három nap alatt tette meg – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken az MTI-vel.

A madarak ezekben a percekben is vonulnak, folytatva a több mint tízezer kilométeres útjukat Dél-Afrika szavannáira. A kutatási program azért is egyedülálló a világon, mert az egyesület által működtetett satellitetracking.eu honlapon – több mint féltucatnyi más faj műholdadóval felszerelt egyedei mellett – bárki élőben követheti az amuri vércsék kontinensközi repülését.

Az MME és a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) két kutatója november 2. és 10. között az indiai Nágaföldön a helyi lakossággal és a hatóságokkal együttműködve fogott be 30 amuri vércsét, amelyek közül egy öreg hímet és két öreg tojót műholdas jeladóval, 25 további egyedet pedig színes gyűrűvel jelöltek meg, majd engedtek szabadon.

Az expedíció célja az volt, hogy a szakemberek a műholdadók felszerelésével természetvédelmi és tudományos információkat gyűjthessenek a tízezrével pusztított amuri vércsék megóvása érdekében.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.