2013. december 23., 07:49

Szerencséjük volt, hogy olyan darabot találtak a szibériai Cseljabinszknál felrobbant meteoritból, amelynek révén rekordidő alatt vették nyilvántartásba az égitestet – nyilatkozta a Nature brit tudományos folyóirat által az év tíz legbefolyásosabb tudósa között megnevezett Viktor Grohovszkij, az Uráli Szövetségi Egyetem professzora.

2013. december 22., 18:07

A rák immunterápiával történő kezelésében elért előrelépést választotta az év tudományos felfedezésének a Science, de a tekintélyes folyóirat frissen közzétett listájára a laboratóriumban őssejtekből létrehozott miniatűr szervek is felkerültek.

2013. december 22., 13:32

Évente körülbelül 40 ezer elefántot ölnek meg illegálisan. Ez az jelenti, hogy minden negyedórában elpusztul egy állat. Sierra Leone 2009-ben vesztette el utolsó afrikai elefántját, Szenegálban pedig már csak 5-10 példány élhet. Az elmúlt ötven évben az afrikai elefántállomány körülbelül 90 százaléka elpusztult. Ha ez így megy tovább, tíz éven belül a teljes faj kihal – írja az Independent.

2013. december 22., 05:55

Hatmillió évvel ezelőtt több kilométer vastag sóréteg volt a Földközi tenger helyén, és ott csapódott le az óceánok sótartalmának 6 százaléka. A gigantikus sótároló létrejöttéről az Amerikai Geofizikusok Egyesületének éves ülésén, december 11-én tartottak előadást az uniós Medgate kutatási projektben részt vevő tudósok, a Bristoli Egyetemen dolgozó Rachel Flecker vezetésével.

2013. december 21., 19:31

A modern emberhez hasonlóan összetett nyelvet használhatott a Neander-völgyi ember – derült ki az izraeli Kebara-barlangban talált mintegy 60 ezer éves nyelvcsontlelet vizsgálatából. A felfedezés megingathatja azt a meggyőződést, hogy összetett módon csak a Homo sapiens képes beszélni.

2013. december 21., 05:39

A világon először teljes műszívet ültetetett be egy szívátültetésre szakosodott francia kutatócsoport egy végső stádiumban lévő, szívelégtelenségben szenvedő betegnek – jelentette be pénteken a szervet előállító Carmat orvos-biológiai cég, amely az EADS európai légi-, űr- és védelmi konzorciumhoz tartozik.

2013. december 20., 20:16

Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület – derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.

2013. december 20., 12:41

Mintegy ötezer hatalmas méretű állatcsontot lehet látni az olaszországi Iserniában található szabadtéri múzeumban, ahol a folyamatosan zajló ásatások adnak munkát a fiatal paleontológusoknak.

2013. december 19., 12:36

A mintegy kétórás túrára, mely a Föld légkörén kívülre vezet, negyedmillió dollárért (nagyjából 54 millió forint) válthatunk jegyet. Világszerte már több mint ötszázan fizettek be az útra, köztük Paris Hilton és Niki Lauda is. A cégtulajdonos Branson családjával együtt utazik az első járat fedélzetén.

2013. december 19., 05:15

Az amerikai kormány kutatói kedden jelentették be, hogy az előző hónap volt a valaha mért legmelegebb november a Földön, amióta 1880-ban elkezdték a méréseket. A NOAA szerint 2013 – 2002-vel közösen – a negyedik legmelegebb év is, amit valaha mértek.

2013. december 18., 19:03

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) Egyesület tagvállalatai valamennyi internetes díjcsomagjukra vonatkozóan feltöltötték honlapjaikra azt az egységes táblázatot, amelyben összehasonlíthatóan mutatják be a díjcsomagok legfontosabb elemeit – közölte az egyesület szerdán az MTI-vel.

2013. december 18., 12:31

Alagútszindrómáról beszélünk, amikor az alkar hajlítóizmait és több kis kézizmot beidegző ideg a csukló magasságában összenyomódik az őt körülvevő egyes izmok, inak és csontos csatornák által – mondta el a 168 Órának Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budai Magánorvosi Centrum szakorvosa.

2013. december 17., 11:50

Az északi-sarkvidéki jégtömeg idén nyáron tapasztalt regenerálódása a jégtérfogat tekintetében is visszaköszönt: az Európai Űrügynökség (ESA) Cryosat nevű műholdja az idei olvadási szezon végén majdnem kilencezer köbkilométernyi jeget mért a térségben.

2013. december 17., 08:03

Az orosz űrkutatási hivatal visszaállítaná a rövid idejű, tíznapos űrutazásokat, de azt is tervezi, hogy kilenc hónapra megnöveli a Nemzetközi Űrállomás legénységeinek tartózkodását – közölte hétfőn a Roszkozmosz egyik vezetője.