Tíz éven belül kihalhatnak az afrikai elefántok

Évente körülbelül 40 ezer elefántot ölnek meg illegálisan. Ez az jelenti, hogy minden negyedórában elpusztul egy állat. Sierra Leone 2009-ben vesztette el utolsó afrikai elefántját, Szenegálban pedig már csak 5-10 példány élhet. Az elmúlt ötven évben az afrikai elefántállomány körülbelül 90 százaléka elpusztult. Ha ez így megy tovább, tíz éven belül a teljes faj kihal – írja az Independent.

2013. december 22., 13:32

Amitől még szörnyűbbek ezek az adatok, az az, hogy a világon már 1989 óta tiltott a nemzetközi elefántcsont-kereskedelem. Ezzel akkor, mintegy húsz évvel ezelőtt elérték, hogy csökkenjen az orvvadászat, és a csontok feketepiaci ára is megállt egy szinten. De tíz évvel később megint enyhítették a szabályozást, legálissá vált az úgynevezett egyszeri értékesítés. Így került 49 ezer kilónyi botswanai, namíbiai és zimbabwei elefántcsont Japánba, vagy 2002-ben 105 ezer kilónyi Japánból Kínába.

Ennyi legális elefántcsont mellett az illegálisat is könnyebb lett elpasszolni, a bűnözés mértéke ismét nőni kezdett. 1989 óta 2011-ben volt a legrosszabb a helyzet.

Az elefántcsontból készült dísztárgyakra, kefékre és pálcikákra Kínában a legnagyobb a kereslet. Az elefántok és a rinocéroszok agyarai ráadásul annál jobb befektetések, minél kevesebb állat él a Földön, hiszen a csontok ára, értéke minden lelőtt példánnyal növekszik. A brit külügyminiszter szerint ez a feketepiac növeli a korrupció mértékét is, és aláássa az egyes államok közti, egyébként is érzékeny stabilitást.

Az sem utolsó szempont, hogy az orvvadászatból származó hatalmas összegek bűnözői csoportokat tartanak életben, és ezzel a terrorizmust is táplálják – írja az Index.

A brit kormány kiemelten kezeli az elefántok ügyét, a brit hadsereg például tréningeket tart a Kenyában dolgozó, az orvvadászokra vadászó vadőröknek, februárban pedig Londonban tartják majd a kapcsolódó magas szintű nemzetközi konferenciát. Itt valószínűleg megújítják majd az Afrikai Elefántok Akciótervet is, amelyet az érintett 38 afrikai állam már korábban elfogadott. Ez a terv lehet a vadon élő állatok utolsó esélye.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.