2014. november 11., 14:31

Természetvédelmi őrök lettek figyelmesek arra, hogy a több százezres létszámban Magyarországon tartózkodó nagy lilikek (Anser albifrons) között egyre többet látnak ebből az egykoron csak ritka vendégnek számító vadlúdfajból.
A megfigyelések alátámasztására szinkronszámlálást végeztek, és meglepő eredményre jutottak.

2014. november 7., 13:50

A különös jeleket a 17. század első éveiben, az I. Jakab életére törő lőporos összeesküvést követően véshették a kenti Knole-kastély padlózatának gerendáiba, hogy általuk megvédjék a király életét az ártó szellemektől.

2014. november 5., 15:08

A képen látható aligátorok vörösen fénylő szeme akkor jelentkezik, amikor a fény behatol az állat szemébe, és eléri a retina mögötti membránt. A fény erről a membránról visszaverődve kelti azt a hatást, mintha az állatok szeme világítana.

2014. november 3., 19:21

A Platige Image nevű grafikai cég az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködésben készített egy lenyűgöző , hogy ezzel ünnepeljék meg a Rosetta-missziót. Az ESA Rosetta nevű szondája az emberiség történetében először tesz majd kísérletet arra, hogy leszálljon egy üstökösön.

2014. november 1., 13:04

Eddig a donorszíveket agyhalottnak minősített emberekből műtötték ki, akiknek a szíve még dobogott, most azonban egy ausztrál orvos bejelentette: két betegbe is sikeresen ültetett halott szívet. Az első transzplantációt két hónapja végezték egy 56 éves betegen, aki veleszületett szívbetegségben szenvedett.

2014. október 30., 19:12

Úgy éltek Holitsék a múlt század harmincas-negyvenes éveiben, mint megannyi pesti polgárcsalád. Éppen csak az utolsó felvonás – most 70 éve – lett drámai és minden felejtés ellen valló. Szerzőnk a hajdani barátság jogcímén emlékezik rájuk.

2014. október 30., 09:54

Feltétlenül háziorvoshoz kell fordulni, ha valakinél bizonytalan hasi fájdalom, fogyás jelentkezik, esetleg hőemelkedéssel és indokolatlan híg, gyakori székletürítéssel kísérve. Ilyenkor ugyanis hasi ultrahang és laborvizsgálat ( vérkép-, cr.-süllyedés-, szérumvas-vizsgálatok) lehet szükséges, hogy kizárható legyen az egyre gyakoribb Crohn-betegség – ismertette a kór tüneteit a 168 Óra Praxis rovatának Dr. Szőnyi Mihály szakorvos.

2014. október 30., 06:16

Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, és Isten nem egy „varázsló varázspálcával” – jelentette ki Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémián. A szakértők szerint ezzel vége az áltudományos kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek, amelyeket még elődje, XVI. Benedek is támogatott.

2014. október 29., 17:37

A Poppy névre keresztelt robotot, amelynek alkatrészeit 3D-s nyomtatóval bárki elkészítheti, kifejezetten tervezői. A fejlesztést uniós pénzből finanszírozták.

2014. október 28., 17:04

Napjaink egyik legvitatottabb kérdése a Paksi Atomerőmű bővítése, ami mellett az Energetikai Szakkollégium sem mehet el szó nélkül.

2014. október 23., 15:41

Mit szépítsük: a magyarok túlsúlyosak, egészségtelenül táplálkoznak. A felnőttek és a gyerekek is. Márpedig az elhízás például cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz, szélütéshez és bizonyos daganatos betegségek kialakulásához is vezethet.