2014. december 2., 07:57

A Helsinki Egyetem kutatása szerint az északi alapanyagokból készült ételek fogyasztása csökkenti az elhízás és a gyulladások kockázatát.

2014. december 1., 21:14

Véletlenül került elő egy, a náciknak dolgozó műkereskedő fiánál vagy 1.500 értékes műtárgy, amelyek közül sokat zsidó tulajdonosuktól vehettek el. A férfi leleplezése után meghalt – és svájci múzeumra hagyta sajátos gyűjteményét. Az ügy és a nyomozás folytatódik – írja a .

2014. november 28., 10:49

Az évnek ebben a szakában az időjárásra, a sok feladatra hivatkozva a testmozgásra fordított idő csökken. A bőségesen terített ünnepi asztal, a hosszú lakomák is veszélyeztethetik egészségünket – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának dr. Pácz Alexandra belgyógyász-kardiológus. A szakorvosa szerint ilyenkor is érdemes mértéket tartani.

2014. november 20., 18:24

Társadalomtudósok szerint a magyarok sikerhajszolók, és nem igazán bírják elviselni a kudarcot.

2014. november 19., 10:40

Magyarországon a felnőtt lakosság 30-35 százalékának a kelleténél magasabb a vérnyomása, míg a 70 év felettiek közel 80 százaléka küzd a nálunk gyakran népbetegségként hivatkozott hipertóniával. Pedig sok mozgással, egészséges – zsírszegény, kevés sót tartalmazó – ételek fogyasztásával sokat tehet az ember e betegség megelőzéséért – tájékoztatta a 168 Óra online Praxis rovatát Dr. Farsang Csaba belgyógyász professzor.

2014. november 18., 11:28

Mike Snyder a Stanford Egyetem Genomika és Személyre szabott Gyógyászat Központjának igazgatója, a modern genetika egyik vezéralakja. A nevéhez fűződik a személyre szabott gyógyászat integratív megközelítése, amely azt jelenti, hogy egy személy összes fontos molekuláris biológiai paraméterét megvizsgálják, ideértve a DNS-t, az RNS-eket, fehérjéket, az anyagcseretermékeket, az autoantitesteket stb.

2014. november 17., 12:00

Az Bánki Donát emlékfélévének negyedik előadásán az érdeklődők a szénalapú energiatermelés világban elfoglalt helyéről, napjaink és a jövő modern szénerőműveiről, az ezekben alkalmazott technológiai megoldásokról hallhattak.

2014. november 14., 11:14

Olybá tűnik, hogy az óriásvidráknak sok mondanivalójuk van, kutatóknak ugyanis közel kéttucatnyi egyedi hangot sikerült azonosítaniuk. Még a legfiatalabb egyedek is egész hangkészletet alkalmaznak.

2014. november 13., 12:46

A kutatók megfigyelték, hogy az akciójátékokat játszó résztvevők jobban teljesítették a minták megkülönböztetésén alapuló viselkedési teszteket, mint azok, akik nem űznek ilyen játékokat.

2014. november 12., 07:09

A kedvenc jelenetem A dzsungel könyve rajzfilmes feldolgozásából, amikor Mauglit elrabolja a Bandar-log, a majmok népe, s amikor a srác ez ellen tiltakozni próbál, a királyuk így kiált: Egyél még két banánt! – és lábát ökölbe szorítva valóban két banánt lő a fiú szájába.