2014. november 20., 18:24

Társadalomtudósok szerint a magyarok sikerhajszolók, és nem igazán bírják elviselni a kudarcot.

2014. november 19., 10:40

Magyarországon a felnőtt lakosság 30-35 százalékának a kelleténél magasabb a vérnyomása, míg a 70 év felettiek közel 80 százaléka küzd a nálunk gyakran népbetegségként hivatkozott hipertóniával. Pedig sok mozgással, egészséges – zsírszegény, kevés sót tartalmazó – ételek fogyasztásával sokat tehet az ember e betegség megelőzéséért – tájékoztatta a 168 Óra online Praxis rovatát Dr. Farsang Csaba belgyógyász professzor.

2014. november 18., 11:28

Mike Snyder a Stanford Egyetem Genomika és Személyre szabott Gyógyászat Központjának igazgatója, a modern genetika egyik vezéralakja. A nevéhez fűződik a személyre szabott gyógyászat integratív megközelítése, amely azt jelenti, hogy egy személy összes fontos molekuláris biológiai paraméterét megvizsgálják, ideértve a DNS-t, az RNS-eket, fehérjéket, az anyagcseretermékeket, az autoantitesteket stb.

2014. november 17., 12:00

Az Bánki Donát emlékfélévének negyedik előadásán az érdeklődők a szénalapú energiatermelés világban elfoglalt helyéről, napjaink és a jövő modern szénerőműveiről, az ezekben alkalmazott technológiai megoldásokról hallhattak.

2014. november 14., 11:14

Olybá tűnik, hogy az óriásvidráknak sok mondanivalójuk van, kutatóknak ugyanis közel kéttucatnyi egyedi hangot sikerült azonosítaniuk. Még a legfiatalabb egyedek is egész hangkészletet alkalmaznak.

2014. november 13., 12:46

A kutatók megfigyelték, hogy az akciójátékokat játszó résztvevők jobban teljesítették a minták megkülönböztetésén alapuló viselkedési teszteket, mint azok, akik nem űznek ilyen játékokat.

2014. november 12., 07:09

A kedvenc jelenetem A dzsungel könyve rajzfilmes feldolgozásából, amikor Mauglit elrabolja a Bandar-log, a majmok népe, s amikor a srác ez ellen tiltakozni próbál, a királyuk így kiált: Egyél még két banánt! – és lábát ökölbe szorítva valóban két banánt lő a fiú szájába.

2014. november 11., 14:31

Természetvédelmi őrök lettek figyelmesek arra, hogy a több százezres létszámban Magyarországon tartózkodó nagy lilikek (Anser albifrons) között egyre többet látnak ebből az egykoron csak ritka vendégnek számító vadlúdfajból.
A megfigyelések alátámasztására szinkronszámlálást végeztek, és meglepő eredményre jutottak.

2014. november 7., 13:50

A különös jeleket a 17. század első éveiben, az I. Jakab életére törő lőporos összeesküvést követően véshették a kenti Knole-kastély padlózatának gerendáiba, hogy általuk megvédjék a király életét az ártó szellemektől.

2014. november 5., 15:08

A képen látható aligátorok vörösen fénylő szeme akkor jelentkezik, amikor a fény behatol az állat szemébe, és eléri a retina mögötti membránt. A fény erről a membránról visszaverődve kelti azt a hatást, mintha az állatok szeme világítana.

2014. november 3., 19:21

A Platige Image nevű grafikai cég az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködésben készített egy lenyűgöző , hogy ezzel ünnepeljék meg a Rosetta-missziót. Az ESA Rosetta nevű szondája az emberiség történetében először tesz majd kísérletet arra, hogy leszálljon egy üstökösön.