Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2022. június 10., 21:02
Még bontatlan a csomag – benne az idei könyvünnepi vásárfia, mellyel megleptem magam, magam. Szippantsák be velem a nyomda illatát!
2022. június 8., 21:37
Hamarosan kiírhatják a pályázatot a 90,3-ra. A Tilos médiaszolgáltatási jogosultságát a médiatanács nem újítja meg.
2022. június 8., 20:54
Magyar márkák, magyar plakátok címmel emblematikus magyar márkák plakátjaiból nyílik kiállítás csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
2022. június 5., 20:10
Val Kilmer és Tom Cruise dialógusa mesterséges intelligenciával készült a Top Gun: Maverick című filmben, mivel Kilmer már nem tud beszélni.
2022. június 3., 19:38
Luhanszk és Moszkva testvérváros lett, a kettejük közötti együttműködés új távlatokat nyit – jelentette be pénteken Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által függetlennek elismert Luhanszki Népköztársaság vezetője Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester látogatása alkalmából.
2022. június 3., 14:46
Két év kihagyás után rendezik meg újra Zalaegerszegen a város legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Egerszegfesztet, amely június 17. és 19. között a korábbiaknál is kiterjedtebb belvárosi helyszínen várja majd a látogatókat – közölte a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.
2022. június 2., 12:39
A Magyar Képregény Szövetség 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét június 3. és 5. között. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor a Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket.
2022. május 31., 20:50
Előzményfilm készül az Éhezők viadala című filmsorozathoz Rachel Zegler főszereplésével – jelentette be kedden a Lionsgate filmstúdió.
2022. május 31., 19:08
A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény egy ritka, első angol kiadását bocsátja árverésre a Christie's Londonban. Az árverési ház a kikiáltási árat 200 ezer fontban (93 millió forintban) határozta meg.
2022. május 29., 13:44
Rendhagyó műsorváltozással emlékeznek a szombaton elhunyt Haumann Péterre a közmédia csatornái.
2022. május 29., 06:15
A szomorúság háromszöge című svéd vígjátéknak, Ruben Östlund rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 75. cannes-i fesztiválon a Vincent Lindon francia színész által vezetett nemzetközi zsűri.
2022. május 28., 21:29
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton az MTI-vel.
2022. május 28., 20:48
Szaíd Rusztae „Leila és fivérei” című filmje nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját vasárnap a 75. cannes-i filmfesztiválon.
2022. május 28., 12:18
A Magyar Mozgógép Fesztivál programjában szerepel, egyetlen kategóriában sem került be az öt legjobb film közé az Elk*rtuk.
2022. május 27., 19:30
Mentő vitte a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára a nemzet színészét.
2022. május 27., 10:13
Az ötödik Indiana Jones-film 2023 júniusában kerül a mozikba - árulta el csütörtökön a film címszerepét alakító Harrison Ford, a Disney filmstúdió Star Wars-rendezvényén, a kaliforniai Anaheimben.
2022. május 26., 21:36
A legendás együttes billentyűse hatvan évet élt.
2022. május 26., 21:09
A fegyveres erők volt parancsnoka, Günter Höfler őszinte és komoly vitát sürget az osztrák biztonságpolitikáról. Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújával teljesen megváltozott az európai biztonsági helyzet, ami az osztrák fegyveres erők jövőbeni felállításának és az ország biztonságpolitikai irányvonalának elemzését és megvitatását teszi szükségessé.