Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2022. május 3., 10:34
Gary Oldman szerint a karrierje a végéhez közeledik.
2022. április 30., 20:59
A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) által rendezett eseményen 12+1 hazai és 6 külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt 2021-as Fonogram-díjakat.
2022. április 29., 13:50
Június 9. és 12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált.
2022. április 29., 12:31
A The Late Late Show házigazdája az utolsó évadra készül.
2022. április 29., 09:11
Az izraeli holokauszt emléknapon, a Jom Hasoán bemutatták Tel-Avivban a zsidók életét mentő Ocskay Lászlóról készült dokumentumfilmet.
2022. április 28., 17:52
Richard Osman második kötete köröket ver A csütörtöki nyomozóklubra, és hol van még a vége...
2022. április 28., 14:29
A dzsesszzenész improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően vált világszerte ismertté.
2022. április 27., 20:32
A már 20 éves férfi egy 44 perces interjúban számolt be részletesen a gyerekkoráról.
2022. április 27., 10:26
A Warner Bros. filmstúdió kedden nagy bejelentést tett.
2022. április 26., 20:58
Karl Lagerfeld neves divattervező 2019-ben hunyt el.
2022. április 26., 17:55
A legendás sci-fi író, Philip K. Dick hihetetlen átgondoltsággal írt már az ötvenes években a mesterséges intelligenciáról és annak veszélyeiről. Ennek eklatáns példája a Vulcanus kalapácsa.
2022. április 23., 14:34
2022. április 23., 12:23
Április 17-től május 12-ig élvezhetik a jazz szerelmesei a dallamokat.
2022. április 22., 11:22
Arany János, Márai Sándor vagy Weöres Sándor aláírása is gazdára vár.
2022. április 21., 19:14
A XI. kerület képviselő-testülete még 2021 decemberében indította el a kezdeményezést, hogy közterületet neveznek el a művészről.
2022. április 21., 18:55
Keresztes Zsófia kiállítását Velence után decemberben a Ludwig Múzeum Budapesten is bemutatja 2022. december 15. és 2023. február 26. között.
2022. április 21., 15:48
A visszatekintő kiállítást a Magyar Sajtófotó Kiállítás 40-ik évfordulója alkalmából rendezi a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége.