Eljön az az idő, amikor a diktátorok már nem emberek lesznek

Az Agave kiadó közel húsz éve vette szárnyai alá Philip K. Dick legendás sci-fi író életművét, és a mai napig folyamatosan adják ki a nagyobbnál nagyobb klasszikusokat (Az ember a fellegvárban, Emlékmás, stb.). Az ötvenes évektől majd harminc éven át alkotó író repertoárjában azonban ezek mellett több ponyvaszerű rövid történet is található. Ezek minősége sok esetben igencsak elmarad a korábbiaktól, de Philip K. Dick jövőbelátó történetei és tanulságai mindmáig aktuálisak. Így van ez a legújabb, Vulcanus kalapácsa című kötetével is.

A rövid, mindössze kétszáz oldalas könyv eredetileg egy 1956-os novellájának a kibővítése, amin érezhető, hogy inkább egyfajta vihar előtti csend. Ennek kiadása után ugyanis egy évvel írói munkássága egyik legalaposabb, fikciós történelmi kötetét adta ki, Az ember a fellegvárbant. Ettől függetlenül rengeteg érdekes gondolattal játszik el a kötet a mesterséges intelligencia kapcsán, amely napjainkra sok tanulságot tartogat, emellett az ember hatalommal szembeni frusztrációját is érdekes aspektusból mutatja be.

Fotó: Lányi Örs / 168.hu

A történet alapvetően egy alternatív világban játszódik, ahol már lezajlottak az apokaliptikus háborúk, az emberiséget pedig egyetlen nagy világkormány, az Egység irányítja. A szervezeten belül azonban a kontrollt már nem ember, hanem a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógép ragadja magához, kizárva ezzel a humán tényezőt a döntéshozatalból. Gondolhatnánk, hogy ennek hatására megteremtődik egyfajta utópisztikus társadalom, és kolbászból lesz hirtelen a kerítés is, de mivel maga a Vulcanus is emberi kéz alatt formálódott, magán hordozza annak rossz sajátosságait is.

A szuperszámítógép az emberi zsarnokságot mímelve kormányoz: annak ellenére, hogy nincs háború, az emberek nyomorban élnek.

Természetesen az emberek is létrehoznak erre válaszul egy lázadó szövetséget, melynek célra a rendszer megdöntése. Mindkét felet, és így az egész regényt végig kíséri egyfajta paranoid légkör: az Egység tagjai – ahogy az az autokráciák esetében lenni szokott – az alájuk tartozók jelentéseitől kell rettegniük, míg a lázadóknak folyamatosan az életük forog kockán. 

A cselekmény csavaros, és izgalmas az a gondolat is, hogy a Földet kontinensek szerint osztották fel egymás közt az Egység képviselői. Továbbá az is, hogy a rendet nem drákói szigorral, hanem a gyermekek átnevelésével, ha úgy tetszik átprogramozásával éri el a rezsim. No meg az a kérdés, hogy Vulcanusból miért volt már három széria, és mit is csinált az előző kettő, ami miatt le kellett cserélni őket.

Tanulság tekintetében is lenne mit tanulnia napjaink döntéshozóinak és a techmilliárdosoknak Philip K. Dicktől arról, mit is jelent feladni emberségünket, és alárendelni mindent a nagyobb cél érdekében. Még akkor is, ha könnyedén lehet, hogy maga a cél is hazugságokon alapul. Dermesztő belelátni a kötetein keresztül az író fejébe: sokszor rendkívül pontosan jósol meg jövőbeni technológiai eszközöket, másszor pedig olyan felvilágosult gondolatokat fogalmaz meg sci-fi formájában, amire napjaink társadalmának nagy szüksége lenne.

(Kiemelt kép: Lányi Örs / 168.hu)