Iráni film nyerte el a nemzetközi kritikusok díját a cannes-i filmfesztiválon

Szaíd Rusztae „Leila és fivérei” című filmje nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját vasárnap a 75. cannes-i filmfesztiválon.

2022. május 28., 20:48

Szerző:

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a hivatalos program versenyébe meghívott 21 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerinte legjobb filmet.

A Cannes-ba először meghívott, 32 éves iráni rendező csaknem három órás trillere egy család szétesésének története. Főhőse a szegénységben élő, idős családapa, Iszmail, akinek mind a négy fia munkanélküli. A balzaci regényekre emlékeztető, fordulatokkal teli történetből lassanként kiderül, hogy az apának jóval több a pénze, mint amennyiről a családjának tudomása van. Iszmail arról álmodik, hogy az elrejtett aranyaiból megvásárolja a tiszteletbeli családfői címet a rokonságától. Eközben egyetlen lánya, Leila (Taraneh Allidusti alakítja) megpróbálja a fivéreit meggyőzni, hogy vegyenek meg egy üzlethelyiséget, ahol a négy fiú együtt dolgozhatna. Az öt gyereknek azonban nincs elég pénze. Ekkor merül fel az a morális kérdés, hogy a gyerekek meglophatják-e az apjukat ahhoz, hogy megmentsék családjukat a nyomortól, vagy pedig a családfő dicsőségének a megvásárlása a fontosabb.

Bár a film nyíltan nem politizál, de finoman rávilágít az Iránban egyre nehezebb társadalmi és gazdasági helyzetre, valamint bírálja a patriarkális iráni társadalmat is.

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben Ahmed Shawky egyiptomi filmes újságíró mellett Mariola Wiktor lengyel, Nathalie Chifflet francia, Simone Sorana olasz, Jihane Bougrine marokkói, Emanuel Levy amerikai, Magali Van Reeth francia és Bidhan Rebeiro bangladesi filmkritikus foglalt helyet.

A hivatalos díjakat a szombat esti zárógálán adja át a Vincent Lindon francia filmszínész vezette nemzetközi zsűri.

(Kiemelt kép: Szaíd Rusztae iráni filmrendező a 75. cannes-i filmfesztiválon 2022. május 26-án. Fotó: LOIC VENANCE / AFP)

Kevesen tudják, hogy a slow fashion, azaz a fenntartható divat kiemelkedő képviselői hazánkban a szőrmével foglalkozó szakmák, úgy mint az állattenyésztők, szűcsök, designerek, kereskedők. Ők azok, akik elkötelezettek, illetve érdekeltek abban, hogy a kezük alá kerülő állatokat megfelelő körülmények között tartsák. Nemcsak az Európai Unió és a hazai szigorú állatvédelmi, állattartási és környezetvédelmi előírások kötelezik őket erre, hanem maga a tény: csak annak az állatnak lesz szép, dús, jól felhasználható és főként eladható bundája, amivel jól bánnak, ami megfelelő körülmények között él. Épp ezen közös célok elérése érdekében, illetve azért küzdve, hogy a nem etikus állattartókat kiszorítsák a piacról szövetségbe szerveződtek. 

Elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.