Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2022. július 10., 21:09
63 éves korában elhunyt Lenny Von Dohlen színész.
2022. július 10., 14:54
Tizenhat év után újabb folytatást kap Kevin Smith kultfilmje.
2022. július 9., 21:57
George R. R. Martin olyan karaktereket is megöl új könyvében, akik a Trónok Harca sorozatot túlélték
Nem kegyelmez a regényíró, de azt nem árulta el, kikkel fog végezni.
2022. július 9., 21:18
Egy spanyol film pedig a különdíjat vitte el.
2022. július 7., 20:44
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Caan amerikai színész, a Keresztapa Sonny Corleonéjának alakítója – írta a Variety.com filmes hírportál.
2022. július 7., 16:49
Buzás Alíz – a 168 Óra hetilap illusztrátora – festhette fel a Corvin-sétány sarkán található tűzfalra a Színes Város Csoport egyik újabb alkotását, amelyet a környéken játszódó Pál utcai fiúk ikonikus jelenete ihletett.
2022. július 6., 19:20
Bob Dylan amerikai énekes egyedi lemeze akár egymillió fontért (480 millió forint) is elkelhet a Christie's csütörtöki aukcióján.
2022. július 6., 09:58
A Netflix Strager Things című sorozatának legutóbbi, negyedik évada több mint 1,15 milliárd órányi nézettséggel került a streamingszolgáltató toplistájának csúcsára.
2022. július 4., 19:17
A Warner Bros. és a Discovery fúzió után 3 milliárd dolláros költségmegtakarítás lett a cél cégnél, ami miatt egyáltalán nem készülnek saját készítésű tartalmak Közép Európában.
2022. július 2., 09:51
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 127 rádióadó adatait vizsgálta meg legújabb kutatásában, hogy feltárja a tavalyi év legnépszerűbb előadóit és dalait. A vizsgált rádiók összesen 94 évnyi adást sugároztak 2021-ben, amelynek nagy részét az NMHH is rögzíti – közölte a hatóság szombaton az MTI-vel.
2022. július 1., 13:49
Elhunyt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író. Az alkotót június 29-én, 57 évesen érte a halál - tudatta pénteken Facebook-oldalán kiadója, a Könyvmolyképző.
2022. július 1., 08:48
Fürjes Balázs fideszes képviselőjelölt még így méltatta őket: „Buda karakteres kulturális színfoltja az Átrium, sokféle színes, többnyire teltházas előadással. Van, aki rajong érte, van, aki kritikus vele - de egy nagyvárosban ez a természetes”
2022. június 30., 19:34
Tegnap futótűzként járta be a magyar sajtót, hogy több más tartalommal együtt gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnt az HBO Max előfizetéses videostreaming-szolgáltató kínálatából a tavaszi időszak legnépszerűbb lokális tartalma, A besúgó című sorozat. A streamingszolgáltató szerint ez természetes jelenség, az SVOD szolgáltatók tartalmi kínálatának önkényes variálása azonban több szempontból is aggályos lehet.
2022. június 30., 12:56
Az Alec Baldwinnal készített Instagram Live interjúban Allen elmondta, hogy a forgatás idén ősszel kezdődik a francia fővárosban.
2022. június 29., 15:40
Henri Matisse: A gondolatok színe - Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel látható átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás csütörtöktől a Szépművészeti Múzeumban.
2022. június 29., 11:23
Nem véletlenül történt. A sorozatnézős oldal tudatosan döntött így, viszont elég gyorsan.
2022. június 28., 12:39
A legendás zenekar tagja egy hónapja hunyt el.