Magyar Péter: Penészes konyhában főznek 600 betegnek 35 fokban

Magyar Péter tovább folytatja kórházkörútját.

2024. augusztus 21., 12:53

Szerző:

Magyar Péter szerdán a Jahn Ferenc Kórházban kezdte a napját. Elmondása szerint penészesek a szellőzők a Jahn Ferenc Kórház konyhájában, ahol naponta 600 betegnek főzik az ebédet. A Facebookra feltöltött videóból kiderül az is, hogy kórházi körútja során ezúttal egy félig felújított kórházba látogatott el, ahol a renoválás során nem mindenhol fért bele a klímaberendezések beszerelése.

Magyar Péter úgy véli, a krónikus ápolási osztályon és a pszichiátrián 35 fokban szenvednek a betegek, de ugyanilyen hőség van a konyhán is.

A Tisza Párt elnöke a videóban elmondta, hogy a konyhai dolgozók nagyon régóta jelezték már, hogy penészesek a szellőzők és omladozik a tető. A dolgozók szerint három hete voltak felmérni, de nem tudni, mikor fog bármi történni. Magyar Péter hozzátette: megkérdezték a kórház vezetését, hogy ez a konyha megfelel-e az ÁNTSZ előírásainak, de állítása szerint csak mosolyogtak.

Magyar Péter az elmúlt hetekben több kórházba is ellátogatott. Ezért foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tett. Állítása szerint a kormányzati szervek és egyes egészségügyi intézmények vezetői elmulasztották a kórházi klíma berendezések kötelező fertőtlenítését, karbantartását és javítását, illetőleg a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai szabályok betartását, betartatását és a kórházi mosdók fertőtlenítőszerrel és szappannal való ellátását. Magyar Péter egyúttal felszólítja az illetékes hatóságot a kórház üzemi konyhájában azonnali ellenőrzésére.

Elmondása szerint ebbe a kórházba sem engedték be a sajtó képviselőit a hatályos jogszabályok és a vonatkozó ombudsmani állásfoglalás ellenére sem.

 

(Fotó: Magyar Péter Facebook videó)

 

 

 

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.