Péterfy kórház: senkit sem zártunk ki az épületből
A Péterfy kórház közleményben írta meg a saját álláspontját a Tisza Párt képviselőinek látogatásról, amit szerdán tartottak a Péterfy utcai intézményben.
Mint ismert: Magyar Péter látogatást tett a budapesti Péterfy kórházban, amin jelen szeretett volna lenni az ATV Híradó stábja is, ám az újságírókat nem engedték be az intézménybe, sőt, leláncolták előttük a bejáratot. A kórház csütörtöki közleményében azonban leszögezi:
„Nem igaz az az állítás, hogy munkatársaink a két európai parlamenti képviselőt nem engedték be az intézménybe. Ezzel szemben a valóság az, hogy a közzétett videóban is jól látszik: az épületen belül tartózkodnak”.
Hozzáteszik: az ajtót sem a kórházvezetés zárta le, és amint tudomásukra jutott, haladéktalanul gondoskodtak annak soron kívüli kinyitásáról, így csak pár percig volt zárva az érintett bejárat – olvasható az atv.hu-n.
„Az intézménynek több ajtaja van, több irányból is megközelíthető, ebből következik, hogy nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a betegek és a látogatók nem tudtak bejutni az épületbe. A betegek ezen a napon is megkapták az állapotuknak megfelelő ellátást és a látogatás is biztosított volt” – szögezik le.
Közleményükben arról is beszámolnak, hogy az intézmény vezetősége végig együttműködött a képviselőkkel. „Az intézmény és a fenntartó minden szükséges engedélyt megadott nekik ahhoz, hogy személyesen tájékozódhassanak a kórházban és hozzájuthassanak a munkájukhoz szükséges információkhoz. Emellett a két képviselő számára kép- és videófelvételek készítésére is lehetőséget adtunk” – írják.
Hozzáteszik ugyanakkor, hogy félrevezetőnek tartják, hogy a kórházban a képviselők jellemzően nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet. Hangsúlyozzák, hogy a kórház munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hőhullám ideje alatt is folyamatosan biztosított legyen a lakosság számára a magas színvonalú ellátás.
„Szomorúnak tartjuk, hogy a sajtóban megjelent ferdítések, valamint az ilyen és hasonló videók ezt a munkát ássák alá, valamint alkalmasak arra, hogy megingassák mind az egészségügybe, mind az adott intézménybe vetett bizalmat. Különösen fájó ez azért, mert az egészségügyi dolgozók mindeközben elkötelezetten és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat, amiért hálával és köszönettel tartozunk nekik”
– írják a közleményükben.
Még mindig rossz a János Kórház klímája
Több mint egy hónap alatt sem tudták megjavítani a klímát a János kórház ortopédiáján, ezért egy másik épületben műtik a betegeket – erről az egészségügyi államtitkár számolt be az RTL Híradónak.
Takács Péter a napokban személyesen ellenőrzi a kórházak hűtőberendezéseit, szerinte a mostani hőhullámban egyelőre nem történt rendkívüli eset. Közben Magyar Péter is látogatja a kórházakat. A Tisza Párt elnöke úgy tudja, a János Kórház gyermeksebészetén rossz a klíma és el kell halasztani a műtéteket.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szintén közleményben reagált a kórházbejárásokra, azt írják:
a sajtóból értesültek arról, hogy a Tisza Párt egészségügyi intézményekben készített fényképekkel, videókkal, beszámolókkal kívánja bemutatni, hogy milyen hőmérsékleti és egyéb viszonyok uralkodnak a magyar egészségügyi ellátórendszerben.
A Hatóság kiemelte, hogy az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények közfeladatot látnak el, így az ezekben az intézményekben fennálló állapotok, körülmények, tárgyi feltételek olyan témák, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, az ilyen intézményekben készült, személyes adatokat nem tartalmazó felvételek közérdekű adatnak, szűkebb körben közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
(Fotó: Magyar Péter Facebook oldala)