Bodrogi Gyula intenzív osztályra került

Mentő vitte a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára a nemzet színészét.

2022. május 27., 19:30

Szerző:

Csütörtök reggel mentő vitte Bodrogi Gyulát a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára – írja az index. A nemzet színésze hajnalban fulladozott, nem kapott levegőt, élettársa, Angéla értesítette Merkely Béla professzort, a neves szívspecialistát, aki azonnal mentőt küldött a művészért. A Kossuth-díjas színészt az intenzíven ápolják, a lap információi szerint nincs életveszélyben.

„Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt – mondta a lapnak Vass Angéla, a színművész hűséges társa. „Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most.”

A 88 éves színészt azonnal a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították, ahol megállapították, hogy bevizesedett a tüdeje, ez okozta a nehézlégzést. Leszívták a vizet, és az intenzív osztályon ápolják.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton/168)

Június 10-én ünnepli hetvenedik születésnapját Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar színház és film egyik izgalmas művésze.

Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese – közölte családja a közmédiával.

Életének 80. évében elhunyt Szűcs Endre Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte az MMA pénteken.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.