Haumann Péterre emlékezik a Duna Televízió és az M5

Rendhagyó műsorváltozással emlékeznek a szombaton elhunyt Haumann Péterre a közmédia csatornái.

2022. május 29., 13:44

Szerző:

A Dunán vasárnap este a nemzet színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 1973-as tévéfilmjét, a III. Richárdot tűzik műsorra, míg az M5 kulturális csatorna a Nagyok című portréműsorral tiszteleg a színművész munkássága előtt – közölte az MTVA sajtó- és marketingirodája.

Méltósággal viselt hosszú betegség után, 81 éves korában hunyt el szombat délután Haumann Péter, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt. Utána a Pesti Magyar Színházban játszott.

Gazdag és sokrétű pályafutása egyik kiemelkedő állomása volt a III. Richárd címszerepe. Shakespeare drámájának 1973-as televíziós feldolgozásában olyan nagyszerű partnerekkel játszhatott, mint Békés Rita, Sulyok Mária, Bánsági Ildikó, Kozák András, Egri István és Latinovits Zoltán.

A filmet vasárnap este - a Magyarország szeretlek! után - 21.30-tól tűzi műsorra a Duna, előtte Maszk nélkül címmel egy rövid interjú is látható majd a színművésszel.

Az M5 csatornán délután szintén egy Haumann Péterrel készült portrébeszélgetés kerül be a programkínálatba. A Nagyok című portréműsor első része vasárnap 15.50-től, második része pedig hétfőn 15.25-től látható a csatornán.

A Kossuth rádió kulturális műsora, a Kalendárium is csatlakozik a megemlékezéshez. Hétfői adásukban egy rendhagyó összeállítással készülnek, hogy elismeréssel adózzanak a közkedvelt magyar színművész munkásságának – közölte az MTVA.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.