2013. november 22., 19:32

A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek címmel írt fergeteges színpadi komédiát Divinyi Réka filmforgatókönyvíró. A Spirit Színház előadását az Átrium Film-Színház játssza. A főszereplő nagyágyúk: Lázár Kati, Szerémi Zoltán, Fülöp Zsigmond és Nagyváradi Erzsébet mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak a kaposvári egyetem színisei is. A Magács László rendezte előadás legközelebb november 24-én látható.

2013. november 22., 07:09

Több mint 50 ezer fontot (18 millió forintot) is megérhet egy gyűjtőnek a Róbert Gidát, Malackát és Micimackót ábrázoló eredeti rajz, amely decemberben kerül árverésre Londonban.

2013. november 21., 15:30

Jolsvai kollega lelkesen hívott fel a minap, hogy ajánljon egy remek filmet, ő épp most nem látta, én is nézzem meg feltétlenül. Ha nem róla lett volna szó, értetlenkedem, de így csak vártam a megoldást. Kiderült, hogy a jeles zsurnalisztát ezúttal valóban az lelkesítette fel, hogy nem jutott be a moziba.

2013. november 21., 06:22

Hunyady Sándor A jókedvű örmény temetése című novellájából animációs film készült a Kecskemétfilm Stúdióban Szilágyi Varga Zoltán rendezésében – írja a Népszabadság. A százmillió forintos költségvetésű produkció finanszírozásába a világhálós erotikus szolgáltatásairól elhíresült Gattyán György cége, a Docler Holding szállt be, így tudták befejezni.

2013. november 20., 17:36

Győr mindent megtesz azért, hogy 2014. november 9-én, Radnóti Miklós halálának napján ismét álljon a költő szobra – jelentette be Borkai Zsolt, a város polgármestere szerdai győri sajtótájékoztatóján.

2013. november 19., 10:36

Az internetes technológiával foglalkozó pécsi Webstar Csoport nemrégiben elektronikus mesekönyvvel rukkolt elő. Nem is akármilyennel: az L. Molnár Edit írónő nevéhez fűződő, Történetek a gyerekszobából című e-book második helyezést ért el egy amerikai versenyen, a Moonbeam Children’s Book Awardson.

2013. november 18., 13:41

Nyolc év után ismét koncertet ad Magyarországon a popzene egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams. A brit énekes, a Take That egykori tagja 2014. április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.