Díjazott magyar e-book

Az internetes technológiával foglalkozó pécsi Webstar Csoport nemrégiben elektronikus mesekönyvvel rukkolt elő. Nem is akármilyennel: az L. Molnár Edit írónő nevéhez fűződő, Történetek a gyerekszobából című e-book második helyezést ért el egy amerikai versenyen, a Moonbeam Children’s Book Awardson.

2013. november 19., 10:36

A mesék e-book formában való életre hívása igazi csapatmunka eredménye, ahol a közös cél az volt, hogy olyan, minden szempontból igényes produktum szülessen, ami a könyvolvasás hagyományos értékeit, hangulatát is megjeleníti a technikailag modern hordozófelületen. Ebben a szellemben dolgozik együtt író, illusztrátor, programozó, zeneszerző – immár két éve – beleadva szakmai tudását, sokszínűségét és könyvszeretetét a munkába.

A mobilalkalmazás-fejlesztés világát még a cég is csak most fedezi fel: ez az első alkalom, hogy e-mesekönyvet adnak ki.

És hogy honnan jött az ötlet? A cég 2011-ben kezdte el letenni a mobilalkalmazásokkal foglalkozó részlege, a Webstar Works alapjait, amely elsősorban saját fejlesztésű projektjei színteréül szolgál. A mesék írójával, L. Molnár Edittel való jó kapcsolat és a vezetők könyvszeretete okán döntöttek úgy: belevágnak az ismeretlenbe. A mobilfejlesztések – mesék, játékok – új vállalati célokat teremtettek, és témájuk miatt jól illeszkednek családbarát munkahelyi szemléletéhez is.

Mostanra a fejlesztés főbb szakaszai lezárultak, a hangsúly a marketingre és kommunikációra került.

– Úgy láttuk, hogy ha a hagyományos hirdetési lehetőségek és közösségimarketing-akciók mellett sikeresen részt veszünk könyvversenyeken, pályázatokon, az növelheti a mese presztízsét, s egyben jó lehetőség, hogy visszacsatolásokat kapjunk – magyarázza a projekt vezetője, Mayer Viktória. Felmértük a lehetőségeket, és több próbálkozás után meglett az amerikai díj.

A táblagépekre letölthető mesekönyvek a tengerentúlon népszerűbbek, mint hazánkban, de a vásárlások száma a hagyományos könyvekhez képest még ott is elmarad. Ez a tendencia Moonbeam Children’s Book Awards kiírásán is megmutatkozott: míg nyomtatott könyvből mintegy negyven kategóriában lehetett indulni, az e-bookoknak csak kilenc kategória volt.

– De azért az tudható, hogy ez egy dinamikusan fejlődő piac: egyre több nagy cég fejleszt ilyet – mondja Fenyvesi Péter, a könyv online kommunikációjáért felelős projektvezetője.

Nem tudták, mire számítsanak, hiszen számukra is új ez a terület. Igazi meglepetés volt az amerikaiak elismerése.

– Nagyon örültünk, hiszen ez az egész csapatot dicséri. A történet mellett nyilvánvalóan a fordító is jó munkát végzett, ha a tengerentúlon is értették, értékelték a szöveget. Emellett a technológiai kivitelezés, az interaktív elemek is tetszhetett nekik – magyarázza a projektvezető.

És hogy mitől is különleges egy elektronikusan elmesélt történet? Mayer Viktóriáék szerint legfőképp attól: tökéletesen ötvözi a hagyományos mesekönyv és a modern alkalmazások világát.

Az interaktív elemek segítenek fejleszteni a gyerekek kreativitását, fantáziáját, ugyanakkor nincsen automatikus felolvasás, sem animáció az e-mesében, így a készítők törekvésének megfelelően a szülői jelenlét ugyanolyan fontos, mint egy hagyományos könyv esetében. A szülő olvassa a mesét, közben a gyerekkel együtt fedezik fel, hogyan „csalogatható elő” egy-egy hang, zene vagy épp mozgás a táblagépből. Emiatt nem alkalmazásként, hanem e-book formában jelennek meg a történetek, hangsúlyozva, hogy nem játékról, hanem könyvről van szó.

– Számos neves pszichológus, köztük Vekerdy Tamás is megállapította már: a gyerek egészséges fejlődéséhez fontos adalék a meseolvasás mint közös időtöltés a szülővel – teszi hozzá Mayer Viktória.

Minderre már Amerikában is rájöttek, ahol megalapították a Read Aloud (Olvass hangosan!) mozgalmat. Már csak azért is van ennek nagy jelentősége, mert felmérések szerint több nyugat-európai országban a szülők nagy többsége egyáltalán nem mesél már a gyerekének.

Így a Webstar Csoport projektje egyfajta küldetés is, hangsúlyozva a gyermekekkel töltött minőségi idő jelentőségét. Az interaktív, de mégis klasszikus olvasáson alapuló könyvek talán egy kicsit segíthetnek megfordítani a trendet.

Legalábbis ezt remélik Fenyvesi Péterék is.