Szigorúan ellenőrzött históriák

Aligha lehet jobban elindítani egy történetet! Schlesinger SS-katona azt kapja parancsban, hogy távolíttassa el a híres prágai hangversenyterem, a Rudolfinum mellvédjéről a zsidó Mendelssohn szobrát az esti protokollkoncert előtt. A kirendelt két hórukkos azonban tanácstalan: nincs név a talapzatokon. Kit döntsenek le? – kérdik a katonát. „Akinek a legnagyobb az orra” – feleli korszerűen. Csak hát ez éppenséggel Richard Wagner, a Führer kedvence. Lenne itt nemulass!

A birodalmi miniszter, aki a díszvendég: maga Albert Speer. A házigazda Heydrich, a „szőke fenevad”, a Cseh–Morva Protektorátus helytartója. Nemcsak a faji kérdések szakembere („végső megoldás”), de képzett muzsikus is. Együtt kamarazenélt a birodalom kémfőnökének, Canaris tengernagynak a nejével. Hogy aztán Speer húsz évet ül a spandaui börtönben, hogy Heydrich beleit két Angliából átdobott ellenálló robbantja szét halálos merényletben, hogy az admirálist 1945 áprilisában meztelenül akasztatja fel Hitler a flossenbürgi koncentrációs tábor placcán – még nem lehet tudni. Még csak az esti hangversenyre készülnek az arany Prágában, ebben a gyönyörű szép és még ép német (!) városban.

Az expozíció szinte kínálja a cseh filmes új hullám groteszk stílusát. A félelmes és torz, felemelő és alantas, kicsinyesen komikus és riasztóan rendszerbe szerveződött, nyomasztó és nevetséges elemek keveredése éppen az efféle történelmi időszak leírásához passzol. „Vigyázz magadra, el ne találjon a bomba, ahogyan a Sehnouteket, neki csak a kabátját találták meg. Illetve a kabátja cafatait, azokat küldték haza a feleségének. Olšanyban aztán nem akarták eltemetni a kabátot, úgyhogy az asszony otthon őrzi.”

Később a hang egyneműbben tragikusra vált, közelítve más második világháborús, ellenállási regények sztenderdjeihez. Az összetettebb, kevésbé heroikus ábrázolást – amelyből ízelítőket kaptunk – ideillőbbnek érezheti az olvasó.

(Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn. Fordította: V. Detre Zsuzsa. Park Könyvkiadó.)

Erdélyi S. Gábor