2013. december 10., 09:23

Mindössze pár héttel 125. romantikus regényének megjelenése előtt, 105 évesen elhunyt Ida Pollock angol írónő, aki tíz különböző álnevet használt mintegy kilenc évtizedet felölelő pályafutása során és történeteivel világszerte mosolyt csalt az olvasók arcára.

2013. december 9., 18:17

Elhunyt Edouard Molinaro, akit az Őrült nők ketrece című vígjáték rendezéséért Oscar-díjra jelöltek. A francia filmest 85 esztendős korában szombaton érte a halál.

2013. december 9., 18:15

„Az igazság szolgái (174/B)” címmel kerül színre a PanoDráma színházi műhely zenés tárgyalási kabaréja a Jurányi Inkubátorházban december 9-én, 10-én és 11-én 20 órai kezdettel. Az előadás 2009-es Sajóbábonyi esetet dolgozza fel: a városba érkező gárdisták a romagyilkosságok miatt évek óta rettegésben élő helyieket akarták provokálni. A helyiek a provokátorok autójára támadtak, s bár végül senkinek sem esett bántódása, az elsőfokú bíróság 27 év 9 hónap börtönbüntetést szabott ki kilenc romára. Az ítéletet másodfokon csaknem 40 évre változtatták: egyebek között a cigányok “rasszizmusára” hivatkozva. Lényegében a kisebbségek védelmére hozott törvényt fordítva ellenük. Lengyel Annával, a társulat alapítójával, a darab kreatív producerével Sztankay Ádám beszélgetett.

2013. december 9., 07:18

Billy Joel, Carlos Santana és Herbie Hancock előadóművész-zeneszerző, Martina Arroyo operaénekes és Shirley MacLaine kapja idén a washingtoni Kennedy Központ előadóművészeti díját – jelentették be a hétvégén az amerikai fővárosban.

2013. december 8., 21:00

Életének 83. évében elhunyt Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerzőt vasárnap, soproni otthonában érte a halál – közölte a család az MTI-vel.

2013. december 8., 09:47

A fiatal tolvajnak nem volt nehéz dolga: a rablás előestéjén elrejtőzött a Louvre számos faliszekrényei közül az egyikben. A hobbifestők rendszerint ilyen szekrényekben őrizték vásznaikat és palettáikat. Amikor következő nap a takarítók elhagyták a termet, amelyben a Mona Lisát őrizték, előbújt rejtekéből, a kincset érő zsákmányhoz ment, majd egyszerűen leakasztotta a falról. Mivel a kép, amely a híres mosolyú asszonyt ábrázolja, elég kicsi, mindössze 76,8-szor 53 centiméteres, egyszerűen a köpenye alá rejtette. Hétfő volt, a Louvre zárva tartott.

2013. december 5., 12:35

A 15 éves Pintér Béla és Társulata jubileumi fesztivállal ünnepel: mind a 16 repertoáron lévő előadását eljátssza decemberben a Szkéné Színházban és az Átrium Film-Színházban. A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 15 év alatt 19 darabot írt és rendezett, előadásai közül 16-ot láthat december 5. és 30. között a fesztivál közönsége.

2013. december 5., 11:47

A szlovákiai Ifjú Szivek Táncszínházat 1955-ben alapították pozsonyi magyar egyetemisták. Mára a társulat és szakmai otthonukként szolgáló székházuk a szlovákiai magyarság meghatározó kulturális központja lett. Fesztiválokat, tanfolyamokat szerveznek, prózai produkcióknak is helyet adnak. Vendégjátékok rendszeres befogadói, miközben saját külhoni fellépéseikkel világszerte ismertté váltak. Működésük során persze rendre adódnak nehézségeik is. Pár hónapja ismét megbízott vezető helyettesíti a hatalom által leváltott, más pozícióba irányított direktorukat. SZTANKAY ÁDÁM írása.