2014. június 30., 13:45

A Múzeumcafé ez évi harmadik számának fókuszába az első világháborút állította.

2014. június 30., 11:43

Könyvet hozott a posta. Ha én nem sántikáltam le a könyvhéthez, hát a helyembe jöttek a versek. A költővel együtt voltunk hajdani ifjúságunkban, úgy a hetvenes éveknek a legelején néhány napig Hollandiában: fiatalok voltunk, és kívül a vasfüggönyön, kell-e ennél többet mondanom?

2014. június 30., 09:27

Nincs jó helyzetben Magyarország a nemzetközi kulturális versenytérben, mert „magunkba fordulók vagyunk”, és bizonyos területeket szakmai belterjesség jellemez – mondta L. Simon László. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Geszti Péter előadóművésszel vett részt szombaton Mátrafüred-Sástón a Fidelitas csütörtöktől vasárnapig tartó nyári szabadegyetemén.

2014. június 28., 13:22

Mások mellett az Arctic Monkeys, a Thirty Seconds To Mars, a Morcheeba, a Volbeat, a Hurts, a 25. születésnapját nagy koncerttel ünneplő Tankcsapda, valamint a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntősei lépnek fel a kedden kezdődő, és idén már ötnapos VOLT Fesztiválon Sopronban.

2014. június 27., 17:01

Akinek az önarcképe az Uffiziben van, beérkezettnek tekintheti magát.

2014. június 26., 22:12

Újvidéken kezdte a pályát, tíz éve jött Magyarországra. Ragályi Elemér filmjében, a Nincs kegyelemben játszott főszerepe kapcsán hívta színészének Jancsó Miklós az utolsó mozijába. Néhány éve művészeti vezetője a Stúdió K-nak. Nemrég bemutatott előadásukban – Harold Pinter: Az utolsó pohár – megszállott kihallgatótisztet alakít. SZTANKAY ÁDÁM írása.

2014. június 26., 10:25

Ma kezdődik a Kaláka Fesztivál Egerben. Az immár 35. alkalommal megszervezett rendezvény június 29-ig tart. A 2012-ben a hevesi megyeszékhelyre költözött rendezvényen fellép a Benkó Dixieland Band, a Vujicsics Együttes, a Sebő együttes, a házigazda Kaláka és mások.

2014. június 25., 09:06

Abba a filmes osztályba járt a kilencvenes évek közepén, amelyet már indulásakor próbált legendássá tenni osztályfőnökük, Herskó János. Mi lett velük? Erről is beszél Sára Júlia, aki több mint tíz esztendeje nem forgatott játékfilmet. Akkor mutatták be az Egérút című moziját egy öregedő első könyves szerzőről. Első saját regénye pedig a mostani könyvhétre jelent meg Mamiko nappalai címmel. Mondhatnánk a kötetre azt is: pesti értelmiségi horror. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2014. június 24., 09:54

A Chauvet-barlang, ahol a legrégebbi eddig feltárt barlangrajzok találhatók, a hétvégén felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A dél-franciaországi Ardèche megyében 1994-ben felfedezett lelőhely háromszor nagyobb a lascaux-inál, megközelítőleg 36-37 ezer éves, és több száz késő őskőkori állatrajzot és lenyomatot tartalmaz. A világörökségi listán ez a 39. francia kulturális és természeti helyszín.