Világváros születik

Megszokhattuk, hogy a Wien Museum karlsplatzi épületébe mindig érdemes ellátogatni. (Pedig külsőleg a legunalmasabb épület az egész téren.) Az időszaki kiállításoknak szánt földszinti térben ezúttal egy páratlanul gazdag tárlat mutatja be, hogyan lett a fényes császárvárosból igazi világváros, és – ezzel szoros összefüggésben – hogyan rendezte meg Bécs az 1873-as világkiállítást.

A Habsburg Birodalom egyre növekvő fővárosa valamikor a tizenkilencedik század közepén nőtte ki végleg korábbi ruháját. Eldöntetett tehát, hogy új, évszázadokig divatos ruhát szabnak majd neki az illetékesek. Ehhez persze komoly előkészületek történtek, a mérhetetlen anyagi források mellett meg kellett egyeznie a város vezetésének és a császári udvarnak, és még sok mindenki másnak – de végre a hatvanas évekre rábólintott mindenki, akinek bólintási joga volt, és megkezdődött a hatalmas építkezés. A legnehezebben a katonai vezetés ellenállását sikerült letörni, mert ők a mai Ring terén legszívesebben masírozási, gyakorlatozási terepeket láttak volna – azok is voltak egyébként, a városfalak lebontása után –, de egy balul sikerült díszszemle végén Ferenc József csak beadta a derekát. És aztán néhány év alatt Bécs azzá lett, aminek ma is ismerjük, szeretjük.

A város ismerőinek nem is a Ring palotáinak születése a legérdekesebb – erről tavaly láthattunk egy kisebb tárlatot a Postapalotában, Theophil Hansen kétszázadik születésnapja alkalmából (ő volt Bécs Yblje, számos fontos köz- és magánépület dicséri tehetségét), hanem a háttérmunkák: a bécsi Duna-szabályozás, a vízvezeték-építés (az ivóvízcsata, melynek eredményeképpen nem a Duna vizét tisztították ihatóvá, hanem egy „közeli” forrás vizét vezették a fővárosba) meg effélék. És persze a Praterben rendezett világkiállítás születésének bemutatása: a tárlat rendezői nemcsak az apró összefüggéseket, a kulisszatitkokat tárták föl a látogató előtt, hanem – kicsiben – újjáépítették az egész hajdani vásárvárost is.

Jolsvai András