Kulthely a Rádayban

Túlélt, és maga sem felel senki elestéért. Józan ésszel ez a legszerencsésebb, ami háború esetén megtörténhet.

Nagypál Gábor napos délelőttön idéz életéből szemelvényeket a budapesti Goethe Intézet kávézójában. Törzshelye.

1975-ben született, az újvidéki Adán nőtt fel. Édesapja vasmunkás, édesanyja könyvelő. Gépészeti szakközépiskolába járt. Színházzal a zentai amatőr társulat tagjaként ismerkedett, volt iskolatársnő „csalta el”. A csapatot helyi teátrumok profi alkotói vezették: például Hernyák György, Vajda Tibor, Kovács Frigyes. De megfordult ott Vidnyánszky Attila is. Akkoriban Szent Genesiusnak hívták a színkört. Nagypál Gábor első feladatát Shakespeare-egyvelegben kapta.

Érettségi után leszolgálta a kötelező éves katonaidőt az Újvidéki Akadémia felvételije előtt. Még tartott a bosnyák háború. A seregben a légteret védte a NATO-gépek ellen. Bajtársaival önmagukat is megmosolyogták. Meg is léphetett volna, de úgy ítélte: katonaszökevénynek lenni rossz státus. Folytonos bujkálás.

Az akadémiát Hernyák György osztályában végezte. Pár hónapig Pesten is volt vendéghallgató. Az újvidéki közeget bensőségesebbnek találta. Miközben otthon részese a diáktüntetésnek, amely megalapozza Milošević későbbi bukását.

Harmadéves korától főszerepeket játszott Újvidéken. Megritkult a társulat – sokan biztonságosabb vidékek irányába indultak –, kellett az utánpótlás. Diplomázva is maradt. Nyolc évet töltött a társulatnál.

Újvidéki feladatai közül a Pisti a vérzivatarban című Örkény-művet említi. És Sziveri János Szelídítések darabját. Utóbbi kapcsán írták a színészről: érzelemteljes játékának komoly része van a hibátlanul összehangolt előadásban.

Munkájukat közéletre reflektáló, politikummal telített gondolkodás határozta meg. Szülőföldje – széteső, szűkülő állam – időközben öt háborút veszített el. Nagypál Gábornak az is eszébe jutott: tinédzser korától tíz évet loptak el az életéből. Nincs rendjén, hogy az ember folyton arra fókuszál, amit a hatalom művel. Másfelől: művészként sem tehette, hogy hallgasson róla.

Mégis öröm az ürömben: a kisebbségi lét ott, ahol harminc nemzeti kisebbség él zsebkendőnyi területen – normális embert nyitottságra tanít. Ami mindig jól jöhet.

Azért amikor Csányi János hívására Magyarországra szerződik, az „anyaországi” megmérettetés mellett a konszolidáltabb közeg lehetősége is csábítja. A Bárka korábbi zaklatott éveiről semmit nem tud. Csányi hamarosan távozik, Nagypál Gábor egy év után érzi: így nincs beleszólása a sorsába.

Fél évig szabadúszó. Rájön: nem érti a honi színházi struktúrát. Kőszínházak, alternatívok rendszerét, a támogatás mikéntjeit, politikai „vonzódások” szövevényét. A Stúdió K alapítójával, Fodor Tamással ül le átbeszélni a „rejtélyeket”. Fodor nem titkolja: nehéz is mindez. De mind több feladatra hívja a Stúdió K-ba.

Nagypál Gábor orgánumát, színészi partitúráját, rendezői készségeit mások is felfedezik. Szinkronszerepei is terebélyes szakmai skálát jeleznek.

Ragályi Elemér a Nincs kegyelem című – valós történetet feldolgozó – filmjének főszerepét bízta rá. Az ártatlanul megvádolt, elítélt, majd öngyilkosságba menekülő roma Pusoma Dénes – a filmben Suha Dénes – karakterét. A megrendítő alkotás végül csendben simult a tévécsatornák késő esti kínálatába. Nagypál Gábor mégis „Pusomának” köszönheti, hogy szerepet kapott Jancsó Miklós utolsó filmjében. Fontos az ilyesmi, legalább akkor, amikor az ember belenéz a fürdőszobatükörbe. Amely amúgy albérleti lakásban található, az utcán tízéves autója parkol.

Húsz év színészi létezés hozadékai. Nincs panasz: maga választott olyan hivatást, amely során szükségképpen kerül zárójelbe az egzisztencia.

Nagypál Gábor mára annyi időt töltött a Stúdió K-nál, mint Újvidéken. A Ráday utcai kulthely számára meghatározó produkciói közül elsőként A rettentő görög vitéz „ugrik be”. A bábprodukcióról írta recenzens: a görög mitológia egyik héroszát tizenhat éves sihederként úgy lendíti erőpróbától erőpróbáig az előadás, ahogy a magyar népmesékben a legkisebb fiú tart célja felé. Nagypál Thészeusza kapcsán megállapítja: színésztársaihoz hasonlóan nem „játssza le” a rongy/pálcika/drótfigurát, hanem mellőle-fölüle-mögüle simul egybe vele.

Fontos munka volt persze a Stúdió K-ban első – Zubek Adriennel jegyzett – rendezése is. A Párlat Danyi Zoltán versei alapján készült. „Az élet néhány kínos kérdésének esszenciája.”

Nemrég mutatták be Harold Pinter Az utolsó pohár című művét. A diktatúrában játszódó történet manipulatív kihallgatótisztjét játssza. Színházi portál szerint „a révület boldogságával csügg elérhetetlen magasságokban trónoló urán, az országot militáns, kötelező egységbe kovácsoló Legfőbb Irányítón. Ugyanakkor a lovagiasság szabályait érvényesíti a kihallgatások során. Árnyalatnyit démoni küllemű, fekete öltözékű erőszak-szervezeti hivatalnokkopója olykor az elbizonytalanodást is megengedi magának. A totális fizikai fölény eszköztárának birtokában.” Nagypál erős minták után dolgozik.

Két éve, Fodor Tamás visszavonulása után átvette a Stúdió K művészeti vezetését. Tudja, a színház nem demokratikus műfaj. Ám elképzeléseit úgy formálja, hogy előtte „megszondázza” művésztársait. Véleményükre, józan álmaikra tervezi a közös jövőt.

A gond csak az: utófinanszírozott, egzisztenciális bizonytalanságban tartott alternatív teátrum nehezen tervezhet. Ha nincs terv, sietni sem kell. Pár éve rostálják már ötleteiket egy újabb produkcióhoz. Jövőre talán majd színre is kerül. A sztori centrumában az emlékezet lesz. Miként ferdítenek saját késztetések és külső akaratok azonos történetek későbbi elbeszélésén. Nagypál Gábor úgy véli: fontos kérdés, amikor megint rájárnak az életünkre.