2015. május 24., 07:42

Miközben a filmgyártásban a nőket sújtó egyenlőtlenség idén is az egyik fő téma a cannes-i fesztiválon zajló vitákban, a legkiemelkedőbb filmek olyan nőkről szólnak, akik a férfiak által irányított világban sikeresen veszik kezükbe a sorsukat.

2015. május 23., 11:48


„A demokráciának olyan emberekre van szüksége, akik kritikus kérdéseket tesznek fel, akik megmondják a véleményüket”, olvasható a nemzetközi verseny felhívásában. Erre tanítják a magyar fiatalokat évek óta – a németek. A „Vitázik a világ ifjúsága” versenyének volt már magyar győztese és a hazai döntő idei nyertesei is jó eséllyel indulnak a nemzetközi mezőnyben.

2015. május 22., 18:11

Vácott él, nemrég volt önálló tárlata a városban. Egyébként osztrák galéria csapatához tartozik, képeit világszerte kedvelik, vásárolják. Nógrádi kisvárosból indult, fotók inspirálta stílusa kapcsán a hiperrealizmus, retró és szocreál sajátos harmóniáját szokták említeni. Témái gyakran reflektálnak társadalmi történéseinkre. Utóbbi kapcsán mondja: a képzőművészet elvben univerzális nyelvét másként kódolják itthon, illetve a nyugatosabb kultúrákban.

2015. május 22., 15:14

Parti Nagy Lajos A hét asszonya című monodrámájában hét különböző női karaktert formál. Saját inspirációi alapján készült az Akit szeretnek az istenek című zenés estje: ebben részben magáról, de a női lélek sokféleségéről is mesél. Korábban játszotta már Brezsnyev darabos lényű lányát is vagy az Ármány és szerelem királynői Lady Milfordját.

2015. május 21., 11:09

A Tömpe család beleépült a munkásmozgalomba. Ám idősebb István kaposvári alispánként inast tartott (!), és olyan angolszövet-ancúgban járt, mint az osztályellenség. („Vörös báróként” emlegették.) Pesti főkáderként azonban nem kért a rózsadombi villából. Ifjabb István „a nevelés dacára” felnőtt, majd előfelvételis katonaként felmérhette, hogy a néphadsereg fegyverzete mire elégséges (kizárólag a békeharcra).

2015. május 20., 19:10

A 168 Óra e heti címlapján Csákányi Eszter látható. Észnél kell lenni! – üzeni a színésznő a többi nőnek, miközben lapunknak arról is beszél, hogyan tud annyiféle női karaktert életre kelteni.

2015. május 20., 19:08

Fellázadtak az egészségügyi dolgozók. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Herskovits Eszter, Jolsvai András és Lampé Ágnes.

2015. május 20., 06:54

Bejutott a legjobb tíz közé az Eurovíziós Dalfesztiválon Csemer Boglárka, Boggie, a Wars for Nothing című számával. A dal sok kritikát kapott, a fiatal énekesnő mégis ott lehet szombaton az első elődöntőben, az esélyesnek tartott észt, szerb és finn előadók között tizedikként.

2015. május 19., 18:37

Az irodalomtudományok Széchenyi-díjas professzorát tanári, ismeretterjesztő, írói munkáiban is jellemzi az irónia. Olykor azt is megkérdőjelezi, az olvasó érti-e valójában az olvasnivalót. A 168 Órának most szól arról is: könyvek mellett más út is vezethet bölcsességhez. Az emlékezés, a halhatatlanság és az élete kapcsán írt enciklopédiáinak díszkiadása a jövő héten kezdőző 86. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Scolar Kiadónál.

2015. május 19., 14:15

Az egész a kőr bubi miatt van. Merthogy nem jött ki. Pedig nagyon kellett volna. Így azután minden odalett: családi ezüst, hozomány, birtok, végül a ház is. Amit látunk, az már a haláltánc, az úri osztály bukásának tragikomikus végjátéka.

2015. május 19., 14:04

Az Óbudai Danubia Zenekar Íme, az ember!-sorozatának zárókoncertje Bartók – Szülőföld címmel május 22-én lesz a Zeneakadémia Nagytermében.

2015. május 19., 11:28

Az auschwitzi halálgyárban játszódó magyar versenyfilm, a Saul fia igazi revelációként hatott az idei cannes-i fesztiválon, az eddig ismeretlennek számító 38 éves Nemes Jeles László első játékfilmjével azonnal berobbant a filmes világba.