2010. március 5., 11:38

Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be. A romantikus romkert mellett 21. századi technika is várja majd a látogatókat.

2010. március 4., 19:29

Az újrahasznosítás környezetvédelmi megfontolásokat mellőző káros kimenetelű formájára hívták fel a figyelmet amerikai szakértők. Tapasztalataik szerint a piacokon egyre nagyobb az évente termelt nagy mennyiségű elektronikus hulladékok felhasználásával készült hamis termékek aránya – számol be a Business Week.

2010. március 4., 11:18

Kedves Olvasóink! Mától új tematikával, orvosi tanácsokkal jelentkezik a 168 Óra online. Orvos szakértőnk, Dr. Csákány M. György szülész-nőgyógyász főorvos várja kérdéseiket. Érdeklődő leveleiket közvetlenül neki küldhetik a csakany01@gmail.com email-címre. Terveink szerint hetente jelentkezik honlapunk oldalain. Minden alkalommal egy olyan esettel foglalkozik, amely szélesebb érdeklődésre is számot tarthat.

2010. március 4., 08:10

Kutatási eredmények szerint az Európai Unió területén Franciaország délnyugati régiójában a legmagasabb a szoftverkalózkodási ráta. Egy helyi internetszolgáltató szerint a francia internetezők szabályosan sportot űznek az internetes jogszabályok megkerüléséből.

2010. március 3., 09:09

Irritábilis bél szindróma és ételintolerancia - észre se lehet venni? A titokzatos hastáji tünetek okait a legtöbb esetben nem sikerül azonosítani. Az irritábilis bél szindrómától szenvedő betegek diagnózisként sokszor kénytelenek az idiopátiás, vagyis ismeretlen eredetű jelzőt elfogadni, pedig a megfelelő táplálkozás sokat javíthat állapotukon.

2010. március 2., 16:16

A több millió tonnányi e-hulladékból, vagyis szemétre dobott számítógépből, mobiltelefonból, és egyéb elektronikai berendezésből több aranyat, illetve ezüstöt lehetne kinyerni, mint egy átlagos bányából. Mindössze jobb és biztonságosabb újrahasznosítási eljárásra lenne szükség.

2010. március 2., 11:06

Kisebb és könnyebb egy dobozos tejnél, napenergiával működik, és kevesebbet fogyaszt, mint egy mobiltelefon. Képes üzeneteket továbbítani a világűr szélsőséges körülményei között is, miközben gyorsabban száguld egy puskagolyónál. A Masat–1 elnevezés a „magyar” és a „satellite” szavakból származik. Az első magyar műhold egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit lesz: egy 10x10x10 centiméteres kocka, amely legfeljebb 1 kilogramm tömegű lehet.

2010. március 2., 06:32

Lézerfénnyel keltett ultrahang segítségével a mostaninál könnyebben lehetne azonosítani azokat a betegeket, akiknél a bőrrák valószínűsíthetően már az áttétes fázisba jutott. Ha az eljárás az emberi nyirokcsomómintákon is alkalmazhatónak bizonyul, akkor a jelenleginél gyorsabban meg lehetne választani a legmegfelelőbb kezelést.

2010. március 1., 17:14

Az orvosi elnevezés nem betegséget, hanem egy tünetegyüttest jelöl, mely leginkább a huszonöt évnél idősebb, átlagosnál jobban kereső fiatal nőket érinti. Jellemzője a beteges ragaszkodás a tökéletes testi egészség átlagember számára elérhetetlenül drága kellékeihez, főként a bioélelmiszerekhez, a természetes alapanyagokhoz. Ezek beszerzésére bármennyi pénzt, időt hajlandók áldozni az egészségesétel-függők.

2010. március 1., 08:34

A táplálkozás megváltozása, a légszennyezettség, a dohányfüst, a szőnyegpadló, a légkondicionálás mind elősegítik az allergiás eredetű betegségek, így az asztma kialakulását.

2010. március 1., 05:36

Amíg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető, addig sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás jót tesz a szexuális életnek is. Ez utóbbi kielégítő volta pedig magabiztosabbá tesz, javítja az énképet és még az immunrendszert is erősíti. A folyamatokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.

2010. február 28., 21:07

A levélszemetek és a számítógépes rendszerek ellen indított kibertámadások az elmúlt évben vállalatonként átlagosan 2 millió dollárt, azaz mintegy 396 millió forintnyi veszteséget okoztak - derül ki egy friss kutatási eredményből. A Symantec szoftveres biztonsági megoldásokkal foglalkozó vállalat jelentése szerint a támadások leggyakoribb célpontjai a szellemi termékek, a pénzügyi információk és az ügyfélazonosításra szolgáló adatok. Az amerikai szoftvercég állam- és vállalkozásbiztonságról szóló felmérésében 27 ország 2100 cégét vizsgálták, amelyek közül 43 százalék ismerte el, hogy a különböző kibertámadások során 2009-ben bizalmas, vagy egyéb magánadataik kerültek illetéktelen kezekbe.