Virtuális Róma is épül Aquincumban

Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be. A romantikus romkert mellett 21. századi technika is várja majd a látogatókat.

2010. március 5., 11:38

„Háromszáz millió forintnyi az a támogatás, amelyet megítéltek az intézményünknek a turisztikai vonzerő fejlesztésére” – mondta el a

műemlékem.hu-nak az Aquincumi Múzeum igazgatója.

Zsidi Paula hozzátette: az előkészítő fázis már javában zajlik, a kedvező elbírásban bízva építési engedélyeik is vannak, így nem lesz akadálya, hogy alig több mint egy év múlva egy megújult Aquincum fogadja a látogatókat.

A fejlesztés főbb elemei például az új bejárati központ fogadófallal, amely az egykori római kori városfal nyomvonalán emelkedik majd. Épül egy virtuális élménytér, ahol 3D-s technikával válhatnak a látogatók a római hétköznapok, s akár a gladiátorjátékok résztvevőivé.

Felépítik egy római kori ház rekonstrukcióját a mai lődomb helyén, mellette pedig ókori játszótér várja a kicsiket a görög-római mitológia alakjaival: falovacska helyett pegazussal.

A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában

http://www.muemlekem.hu/magazin