IC press

2010. február 28., 22:02

2010. február 25.

Kamarás: igazából show-man

A nézők március 18-tól csodálkozhatnak rá arra, milyen sokat ad hozzá az Igazából apa című új vígjáték jó hangulatához a város, ahol készült: Kecskemét. A filmet készítő színészek azonban nyár óta tudják ezt: a forgatásra ugyanis mindannyian leköltöztek a napsütéses városba, és egy közös szállodában készültek a filmezésre – gyakran hajnalig.
A két férfi főszereplő, Kamarás Iván és Kaszás Géza már az első nap nagyon összehaverkodott: mindkettejüknek Ruszt József volt a mestere, és ez már elég volt ahhoz, hogy az első éjszakát – a rendező szigorú takarodó-rendelete ellenére – színházi anekdoták felelevenítésével töltsék. Kamarás Iván az összes közös ismerősről paródiát adott elő. És mert kicsit sem volt halk, fokozatosan a többi színész is átjött a szobába: Gryllus Dorka, Polyák Lilla és Rudolf Péter is órákon át lelkesen hallgatta, ahogy Kamarás a kollégáit parodizálja – hajnali kettő körül pedig a színészek arra lettek figyelmesek, hogy a szomszéd szobából is nevetés szűrődik át: a falak vékonyak voltak, és a szálloda többi lakója is a Kamarás-show-t hallgatta.
IC Press

Éli díja

Díjak szezonját éljük: a különféle filmes szervezetek és szakmai kamarák még a tavasz beköszönte előtt áttekintik az előző év mozis termését, és díjakat osztanak. A Tudományos-fantasztikus, Fantasy és Horrorfilmek Akadémiájának tagjai is elkészítették a legjobbak listáját: minden kategóriában öt jelölt került be a kiválóak közé: hogy közülük ki kapja végül a Saturn-díjat, az a június 24-i burbanki díjátadó gálán fog kiderülni.
Idén szinte természetes, hogy a legtöbb jelölést, összesen tízet, az Avatar kapta. De a rajongók és a szakma legnagyobb egyetértése az Éli könyve (The Book of Eli, hazai bemutató: február 25.) két jelölését fogadta: különösen a legjobb férfi főszereplő, Denzel Washington díjra érdemességében ért mindenki egyet.
– Meghat ez a figyelem, és nagyon örülök a jelölésnek – nyilatkozta Denzel Washington. – Már csak azért is, mert nagyon élveztem az Éli könyve forgatását. Ennyit talán még egy film kedvéért sem bunyóztam: olyan filmem már volt, amiben rengeteget kellett futnom, de most igazi közelharcot kellett produkálnunk: karddal, ököllel, pisztollyal, mindenfélével. Én is meglepődtem rajta, mekkora örömömet leltem benne; hogy ezután a közönségnek meg a kollégáknak is tetszik, amit csináltunk, az csak a ráadás.
IC Press


Olver Stone folytatja

Van a gazdasági válságnak jó oldala is. Oliver Stone például biztosan nem vágott volna bele klasszikusa, a Tőzsdecápák második része a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street – Money Never Sleeps, hazai bemutató: április 22.) elkészítésébe, ha nem történik ennyi váratlan fordulat a gazdaság világában.
– Én nem szeretem a folytatásokat, és amennyire tudom, Michael Douglas sem filmezett még soha kétszer ugyanazzal a rendezővel – nyilatkozta Stone. – De mindketten egyetértettünk abban, hogy a mostani események legalább olyan fordulatosak, mint egy krimi, és mi igyekszünk is krimiizgalmat vinni a történetbe. Apám bróker volt, pénzzel dolgozott a ’30-as, ’40-es, ’50-es, ’60-as években. De ha egy év alatt összeszedett százezer dollárt, az már sikernek számított. Amikor a Tőzsdecápák első részét készítettük, milliókról volt szó a forgatókönyvben. Most milliárdos tétekről beszélnek. Nagyon kíváncsi vagyok, apám mit szólna, ha látná ezt a filmet. Valószínűleg leesne az álla…
IC Press