2010. február 6., 19:27

Egy huszonkét éves, öt éve eszméletlen állapotban lévő férfinak hat olyan kérdést tettek fel, amelyekre igennel vagy nemmel kellett felelnie. A férfi hat kérdésből ötre helyesen válaszolt, és nagyon valószínű, hogy mégis eszméleténél van – írta az hírportál.

2010. február 6., 16:12

Az év elejétől alkonyat után vöröslő égitestet figyelhettünk meg a keleti látóhatár felett, amely az idő folyamán egyre fényesedett: a Mars január végén érte el földközelségét, amikor bolygónktól 99 millió kilométerre került – írta a .

2010. február 6., 06:09

A londoni Seymourpowell tervező cég a dél-koreai Samsunggal összefogva olyan luxus léghajót tervezett, amellyel egy-egy alkalommal a maximális kényelemben lehet megtenni hosszú légi utakat. Igaz, a London-New York közötti út a repülőgépes 7 óra helyett 37 óra lesz, de micsoda körülmények között.

2010. február 5., 11:02

Egy amerikai egyetemista által készített kutatás szerint a BitTorrent trackermentes rendszerén keresztül elérhető fájlok alig 1 százaléka nem minősül jogsértőnek. A legtöbb torrent filmekhez enged hozzáférést, amelyek mindegyike engedély nélkül került megosztásra – írta hírlevelében a .

2010. február 5., 07:06

Meghalt az utolsó tagja annak az indiai törzsnek, amelyet szakértők az emberi civilizáció legrégebben létrejött emberi közösségének tartanak – közölte csütörtökön a Survival International nevű szervezet, amely ősi, törzsi kultúrák védelmével foglalkozik.

2010. február 4., 19:26

Az internetvállalat publikált néhány rajzot egy Chrome OS alapú „iPad”-ről. Vajon a webes alkalmazások futtatására alkalmas rendszer nyitottabb, mint az App Store köré épülő iPhone OS?

2010. február 4., 16:43

A szakpszichológus szerint egyre nagyobb szerepe van a szülőknek a felsőoktatásba történő belépés és pályaválasztás során. Ennek okai összetettek, mégis többnyire a társadalmi átalakulásban keresendőek. Általános tendencia, hogy a szülő saját meg nem valósított álmát vagy a családi tradíciót erőltetné a kamaszra.

2010. február 4., 09:29

2010. február 18-tól február 21-ig Immanuel Maurice Wallerstein professzor, prof. dr. Szabó János rektor meghívására Magyarországon tartózkodik. Február 18-án 15 órai kezdettel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tart előadást „Az USA, Európa és Oroszország stratégiai alternatívái” címmel. Másnap, február 19-én részt vesz a ZMNE Szenátusának ünnepi ülésén, ahol átveszi a Szenátus által adományozandó tiszteletbeli doktori címet.

2010. február 3., 11:40

Frank Drake amerikai kutató szerint nagy bajban vagyunk, mert a kozmikus civilizációk számára a Föld egyre kevésbé látszik. Egészen pontosan a digitális rádiózás és tévézés miatt nem igen hagyunk nyomot magunkról az éterben – írta az

2010. február 3., 07:59

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Fehér Háznak a NASA számára kidolgozott 2011-es költségvetési javaslata nem tartalmazza a Holdra való visszatérés programjának folytatását.

2010. február 2., 10:15

Amint a gyermek képes arra, hogy mozgassa végtagjait, tudja, hogy ezzel nyomot hagyhat (legyen ez egy firka zsírkrétás nyoma a papíron, vagy egy kéznyom az agyagban), attól kezdve szeretné azt befolyásolni.

2010. január 30., 16:02

Néhány hete látható a 100 csoda című kiállítás, ami azt próbálja bemutatni, milyen lesz az életünk a következő 10, 20, 30 évben. Milyen tárgyakat, eszközöket fogunk használni? Milyen felfedezések segítik az orvostudományt? Az interaktív bemutató a szakmai szervezetek által jóváhagyott, már szabadalmazási, engedélyezési szakaszban járó felfedezéseket mutatja be szokatlan színességgel.

2010. január 29., 20:06

A tüdőrák a daganatos megbetegedések 25 százalékát teszi ki, és nyilvánvaló rizikófaktorai mellett - melyek közül a dohányzás áll első helyen – mára már jónéhány életmódbeli tényezőről kiderült, hogy hatékony megelőzését jelenthetik a betegségnek.

2010. január 28., 16:09

Egy friss ír felmérés szerint a leginkább érintett korosztályba tartozó nők jelentős része támogatná az abortusz legalizálását hazájában. Bár a művi terhesség megszakítás csak nagyon kivételes esetekben engedélyezett az országban, meglepően sokan vannak, akik így vagy úgy, de elvetették nem kívánt magzatukat – olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.