A jövő: zöld sör és fűthető ruha

Néhány hete látható a 100 csoda című kiállítás, ami azt próbálja bemutatni, milyen lesz az életünk a következő 10, 20, 30 évben. Milyen tárgyakat, eszközöket fogunk használni? Milyen felfedezések segítik az orvostudományt? Az interaktív bemutató a szakmai szervezetek által jóváhagyott, már szabadalmazási, engedélyezési szakaszban járó felfedezéseket mutatja be szokatlan színességgel.

2010. január 30., 16:02

- A jövő így sokkal szebbnek tűnik! – írta egy látogató a

100 csoda című kiállításvendégkönyvébe elragadtatottan. Hogy miért tetszik számára a jövő jobban, mint azt megelőzően, arra nem tér ki. De talán arra gondolt, hogy a bemutatott hazai találmányok rendkívül szellemesek, többségükben egyszerűnek tűnnek, és a rácsodálkozást követően arra gondolunk - Hogy-hogy ezt csak most találták ki?

100 találmányt végig nézni, végig gondolni nem egyszerű. De az interaktív kiállításon mindez szinte játéknak tűnik. A tudományos kihívásokat és a mindennapi életterünket bemutató alkalmazások a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes lehet.

A szervezőknek tulajdonképpen ez volt a célja. A felfedezéseket a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs Szövetség jóváhagyásával válogatták ki. Ügyelve arra, hogy a tudományos élet elismerését kivívó elképzelések és a hétköznapi élet mindennapjainak újdonságai egyaránt láthatóak legyenek. Így került a 100 csoda kiállítási anyagába például - az Amerikai Egyesült Államokban már népszerű - Mobil bili és az űrkísérletekhez használatos Gömbrobot is.

Átlépünk az Időkapun

Először is át kell lépni a szimbolikus Időkapun, amelyen túl az újdonságok tárháza vár a látogatóra. Rögtön az első a Térben lebegő kép, amelyet máris termék reklámnak használnak. Hasonlít a digitális mozira, ám nem kell hozzá szemüveg.

Mellette az űrkutatásban hasznosítható Gömbrobottal ismerkedhetünk, amit fiatal kutatók fejlesztettek ki és még a NASA (Amerikai Űrkutatási Központ) figyelmét is felkeltette.

A

Gömböc 2007-ben robban be a tudományos köztudatba, amikor is a New York Times az év legjelentősebb felfedezései közé sorolta. A páratlan tárgy világhódító útján hamarosan Magyarországot képviselheti a Sanghaji Világkiállításon.

De azok is találnak bőven látnivalót, akiket az öncélúnak tűnő, bonyolult tudományos felfedezések kevésbé kötnek le. A hő szálas, fűthető ruha akár 53 Celsius fokig is melegíthető. Feltalálója már a továbbfejlesztést és a termék nemzetközi értékesítését is megkezdte. Külföldön mentőszolgálatok, hegyi mentők, rendőrök is használják. Itthon motoros ruhának kapható 200 ezer forint körüli értéken.

Művér és AIDS tapasz

Természetesen az orvostudomány felfedezései is helyet kapnak a kiállításon. A Művér nem a forgatások piros festékes imitációjához szükséges. A Művér több szempontból előnyösebb, mint az igazi. Az ismertető szerint például bármely vércsoporthoz tartozó személy számára megfelelő lehet. A találmány azonban még kísérleti szakaszban áll.

Az AIDS tapaszt sem használják még a hivatalos orvoslásban. Az immunterápiás alkalmazás egyelőre kísérletként próbál segíteni a betegeken.

Ugyancsak a gyógyászati felfedezéseket gazdagítja a mobil rámparendszer, ami sokféle lehetőséget kínál a kerekesszékkel közlekedők útvonalának tervezéséhez.

Tényleg gyümölcskávét fogunk inni?

A 100 csoda leglátványosabb darabjai a hétköznapi élethez tartozó újdonságok. Ki merne rá fogadni, hogy a jövőben is a coffein tartalmú kávét fogjuk előnyben részesíteni az erdei gyümölcsökből készített „kávé” helyett, ha meglátja a bemutató gyümölcs kávéját? Peru gyöngyének hívják és a kiállítás boltjában 600 forintért már egy dobozzal kapható. Otthon aztán lehet vele kísérletezni.

A Nagykanizsáról származó Zöld sör üvegje 200 forint, állítólag éppen olyan az íze, mint a hagyományos alapanyagból főzött seritalé. Ugyancsak érdekes látvány a csupa lila szemekből álló kukoricacsutka, aminek ráadásul az antioxidáns tartalma is kimagasló.

Végtelenül praktikus viselet lehet az a női táska, amely néhány mozdulattal kabáttá alakítható a változékony időjárási körülmények közepette.

A Mágnesfal viszont már nemzetközi elismerést is kivívott magának. 2005-ben Genfben a Bronz Génius díjat érdemelte ki a leleményes megoldás. Ennek lényege, hogy a falra fém alapú festéket kennek, amelyhez a tárgyak mágnesek segítségével könnyen odatapadnak. Nem kell sem fúrni, sem faragni, sem szögelni.

A kiállítás szervezői a látogatók folyamatosan növekvő érdeklődését látva szeretnék a bemutatót egy utazó tárlattá alakítani. Különböző helyszínekkel tárgyalnak, bíznak benne, hogy nem a Ferenciek terén található Párisi udvar lesz az utolsó állomása a 100 magyar csodának.