2010. július 6., 00:18

A Fidesz nem tréfál, a pesti vicc viszont újra virágzik a hatalom bornírtságának köszönhetően. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Lampé Ágnes és Pungor András.

2010. július 5., 16:58

Összesen 6,7 millió felhasználója volt annak a kilenc kalózoldalnak, amelyet a napokban zártak be az amerikai hatóságok. A weblapok a legfrissebb filmeket kínálták, amelyek kalózkópiái gyakran alig néhány órával a bemutató után kerültek fel a letöltő oldalakra.

2010. július 5., 10:26

A gyógyszerhamisítás az egyik legsúlyosabb, a terrorizmushoz hasonló fenyegetést jelent a modern társadalom számára. A hamisítókat csak az anyagi haszonszerzés érdekli, míg termékeik számtalan ártatlan áldozat életét követelik.

2010. július 5., 05:03

Ez év szeptemberben kaphatják meg az első figyelmeztető üzeneteket azok a francia internetezők, akik illegálisan töltöttek le szerzői jog által védett fájlokat az internetről. A Hadopi-törvény alkalmazása elől az utolsó akadály is elhárult a végrehajtáshoz útmutatás nyújtó kormányrendelet kihirdetésével.

2010. július 4., 14:39

A sajtóellenesség lényegében az újságok megjelenésével egykorú. Alapja mindenkor az a gondolat volt, hogy az időszaki kiadványok a legkülönfélébb „káros” gondolatokat tudják elfogadtatni az emberekkel, mert az olvasók kritika nélkül elhisznek mindent, amit nyomtatva látnak. A negatív társadalmi, politikai jelenségekért a 17. században is egyszerűbb volt a lapokat okolni, mint másokat, más szereplőket. Az angol polgári forradalomról például II. Károly főcenzorának utóbb az jutott eszébe, hogy a népet a sajtó bolondította meg, és a sajtónak is kell helyre tennie az eszét. SIPOS BALÁZS írása.

2010. július 2., 21:01

Gének olyan mintázatát azonosították tudósok, amely minden korábbinál nagyobb pontossággal mondja meg, hogy ki éri meg századik születésnapját - még akkor is, ha más génjei betegségekre hajlamosítanak.

2010. július 2., 05:42

A metirapon nevű hatóanyag segítségével meg lehet könnyíteni az utazók számára az időeltolódáshoz való alkalmazkodást a göttingeni Max Planck Intézet kutatóinak reménye szerint - írja az MTI.

2010. július 1., 16:54

A metroszexualitást, mint jelenséget talán érdemes abból a szempontból közelíteni, hogy a szó első részeként megjelenő „metro” a nagyvárosi létet, a metropoliszt jelöli. Emiatt lehet hasznos körüljárni ezt a témát a szociológia és a divat összefüggéseit szem előtt tartva, illetve a társadalmi állapotot leíró élménytársadalom elméletét alapul véve. Egy felmérés szerint Európában már a 35 év alatti felnőtt férfiak közel fele metroszexuálisnak, de legalábbis kiemelkedően igényesnek mondható.

2010. július 1., 11:54

A metroszexualitást, mint jelenséget talán érdemes abból a szempontból közelíteni, hogy a szó első részeként megjelenő „metro” a nagyvárosi létet, a metropoliszt jelöli. Emiatt lehet hasznos körüljárni ezt a témát a szociológia és a divat összefüggéseit szem előtt tartva, illetve a társadalmi állapotot leíró élménytársadalom elméletét alapul véve. Egy felmérés szerint Európában már a 35 év alatti felnőtt férfiak közel fele metroszexuálisnak, de legalábbis kiemelkedően igényesnek mondható.

2010. június 30., 13:28

Két villám csapott le egy időben két egymás mellett álló házra az Egyesült Államokban. Hatalmas vihar pusztított Chicago felett, a lenyűgöző felvételt egy amatőr fotós készítette.

2010. június 29., 11:17

A labda egyértelműen áthaladt a gólvonalon, a bírók mégsem adták meg Anglia gólját a Németek elleni nyolcaddöntőben, Németország 4-1-re nyert. Az argentin játékos méteres lesen volt, a bírók mégis befújták a gólt a mexikóiak bánatára. A két súlyos hiba ugyanazon a napon történt, ráadásul a futball legnagyobb ünnepén, a világbajnokságon. Ekkor erősödtek fel újra azok a hangok, amelyek a videóbírót szorgalmazzák, vagyis azt, hogy egy-egy vitatott esetnél a lassítások alapján döntsenek. A vitának - úgy tűnik-, hamarosan véget vethet egy magyar találmány. Fórizs Mátyás összeállítása.

2010. június 29., 10:00

A legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problémát, elváltozást okoznak. Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség, vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja. Prof. Balázs Csaba endokrinológus segítségével most sorra vesszük a főbb hormontermelő szerveket és ismertetjük egyes, működési zavarukból adódó betegségeiket.

2010. június 28., 08:30

A Föld felmelegedésének következtében idén nyáron is az Északi-sark jégsapkájának drasztikus mértékű olvadására számítanak német kutatók - írja az MTI.