Minden, amit tudni akartál a metroszexualitásról, de sosem merted megkérdezni

Az ápolt megjelenés a férfiak körében is egyre inkább a városi lét velejárójaként, elvárásként jelenik meg. Ugyanakkor a blogok többségében túlzott igényességgel hozzák összefüggésbe ezeket a férfiakat. A posztok íróiból és a hozzászólásokból is heves indulatokat olvashatunk ki. A kérdést tovább bonyolítja, hogy ellentétben a nyugati társadalmak nagyvárosaiban élő nőkkel, nálunk még a hölgyek sem fogadják lelkesedéssel, ha egy férfi olyan eszközökhöz folyamodik, amely az évszázadokon keresztül női privilégium volt. Érdemes tehát ezt megvizsgálni, hogy mitől lehet vonzó egy ilyen férfi a nagyvárosi nők számára.

Az utóbbi évtizedekig a férfiideált leginkább a „macsó” szóval lehetett leírni. Az izmos, bátor, elszánt, családját, hazáját védelmező férfi képét közvetítették a filmek, plakátok. Ezek a férfiak nem külső jegyekkel szerezték meg azt a pénzt, és hatalmat, ami biztonságot és jólétet teremtette meg a nők számára.

Mára a kép megváltozott, és a bevezetőben felvázolt két vizsgálandó szál egybefonódott. A mai élménytársadalomban a jólét fokmérője és szimbóluma a szabadidő és annak eltöltésének módjai. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha az elképzelt társadalmi ranglétra minél magasabb fokán állunk, annál több a szabadidőnk. Legalábbis férfiként ezt igyekszünk – különböző eszközökkel – kommunikálni. E tematika szerint a társadalmat az élményközösségek alakítják.

A társadalmi rétegek régen is aszerint képződtek, hogy a tagok milyen anyagi lehetőségekkel bírtak. De mára lényegesen könnyebbé vált egy középosztálybelinek is megteremteni azokat a feltételeket, amelyekkel egyes élményközösségek tagjává válhat. Elegendő a megfelelő igényességgel kiválasztani a külsőségeket, a megjelenést és a tárgyakat, eszközöket és máris a legfelső körökhöz tartozónak érezheti magát az ember. Ezen a szinten a pénzbeli különbségek is homályosabbá válnak, hiszen a milliárdos és a középvezető is ugyanabban az élményben részesül egységnyi szabadidejük eltöltése alatt: például ugyanott golfoznak. Azonban a tagok között létrejönnek azok az íratlan szabályozások, melyek megkövetelik azt a fajta igényes megjelenést, ami megkülönbözteti a társadalmi osztályokat.

A megkülönböztetés két irányba vihet. Az első a megkülönböztetés feloldása az alsóbb rétegekben, ami alapvetően az utánzással valósítható meg. Ezeket a külső jegyeket igyekeznek átvenni, és így a csoporthoz való tartozásukat mutatni, azok, akik valójában nem is részei az adott élményközösségnek.

Egy másik izgalmas elmélet a dologtalanságra épül. Thorstein Veblen leszivárgás elméletében írta le a dologtalanság jellemzőit. E szerint az a legfontosabb, hogy az egyes fogyasztási cikkeknek milyen jelentést kölcsönözhetünk, és nem az, hogy mennyi munkába kerül az előállításuk. A dologtalanságelmélet másik kulcsa: minden ember arra törekszik, hogy dologtalanságát külső jegyekkel reprezentálja. Magyarázatként gondolhatunk például a fűzőkre, parókákra, hatalmas csúcsos cipőkre, melyekben nem lehet dolgozni. Ezek elsősorban a korábbi évszázadokban az uralkodó osztály privilégiumai voltak, de az alattvalók utánzása leszivárogtatta az alsóbb osztályokba is. A dologtalanság megjelenítő eszközeivel azt igyekeztek reprezentálni, hogy annyi pénzük és akkora hatalmuk van, hogy nem kell dolgozniuk.

Ezen elmélet követői ma a topmodellekben látják a dologtalanság csúcsát. A követők álláspontja szerint az ember értéknek tekinti a dologtalanságot, és ezért sok nélkülözésre is képes. A metroszexualitás jegyeit tehát tekinthetjük a dologtalanság reprezentációjaként (hiszen talán joggal gondolhatjuk azt, hogy annak a férfinak, aki munkával keresi a kenyerét, nincs ideje kinézetével annyit foglalkozni).

A nők körében tehát az erőt és a hatalmat már nem a macsó típus jelképezi. Arról nem is beszélve, hogy a szexualitásban az élmény fokozása a minőség felé irányítja a figyelmet, ami az érzékenységgel, spiritualitással, lelki tényezőkkel fonódik össze. Ugyanakkor az ebben való elmélyülés szintén inkább szabadidő, mint pénz kérdése.

A metroszexualitás elterjedését hazánkban a szociális tényezők is hátráltatják. Nem alakult ki a hagyományos értelemben vett polgárság, így nehezen megfizethető a valódi igényesség, a pótlás viszont sokszor nevetséges (pl. hajzselé, szolárium). Az igazán márkás dolgokat valóban csak a felső réteg képes megvásárolni.

Dr. Szombath Csaba pszichológus, szociológus véleményét kérdeztük:

Mi a probléma a metroszexualitás hazai megítélésével?

Én nem szeretek problémát látni ott is, ahol még nincs. Nem hiszem, hogy a metroszexualitás széles társadalmi csoportokat érintő vagy foglalkoztató kérdés.

Ha ez így van, hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik jóval átlag feletti megjelenésükkel akár még fel is hívják magukra a figyelmet?

Tény, hogy a nagyvárosokban, különösen Budapesten van egy szűk réteg a férfiak és a nők körében is, akik messze az átlag fölött foglalkoznak a megjelenésükkel. Azonban ezeknek az embereknek a foglalkozása ezt gyakran meg is követeli. Részben a látszatból élnek, sokat vannak reflektorfényben vagy a figyelem középpontjában. Ettől ők még sem nem jobb, sem nem rosszabb emberek, mint mások.

Lehet-e bármilyen következménye ennek a viselkedésmódnak szélesebb társadalmi rétegekben?

Én gondot kizárólag abban látok, ha emberek olyan szerepeket és viselkedést próbálnak felvenni, amihez személyiségüknek semmi köze, vagy ha van is, ezeket a szerepeket túlhajtják. Sajnos, a közszereplők között ez nem ritka, és gyakran a lelki és fizikai egészség jelentős romlásához vezet. Napjainkban a médiának ebben jelentős felelőssége van. Ahogy abban is, hogy a küllemen kívül – ami sokszor inkább adottság – kevés valódi emberi érték kerül a figyelem középpontjába.

A témáról bővebben