A hosszú élet genetikai mintázatát találták meg tudósok

Gének olyan mintázatát azonosították tudósok, amely minden korábbinál nagyobb pontossággal mondja meg, hogy ki éri meg századik születésnapját - még akkor is, ha más génjei betegségekre hajlamosítanak.

2010. július 2., 21:01

A Bostoni Egyetem kutatói, Paola Sebastini és Thomas Perls - meggyőződésük szerint - az eddigi legpontosabb tesztet alkották meg. A kutatók meglepetésére a legtovább élő embereknek a rövidebb ideig élőkhöz hasonló, betegségekre hajlamosító génjei voltak, a hosszú élet lehetőségét rejtő gének azonban a jelek szerint felülírták ezek hatását.

A két tudós több mint ezer százéves vagy afeletti embert vizsgált meg, majd a mintákat 1200 más személy génjeivel vetette össze, hogy a teljes emberi genetikai állományra, a genomra kiterjedő asszociációs vizsgálat (Genome-wide association study, GWAS) segítségével gének olyan mintázatára bukkanjanak, amelyek gyakorta előfordulnak magas korúaknál.

A kutatás során 150 gén 19 mintázatát azonosították, ezek 77 százalékos biztonsággal szolgálnak információval arról, hogy ki érhet meg rendkívül magas kort. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták: ezeknek a géneknek a megléte nem jelent szabad utat a dohányzáshoz, az iváshoz és a túl sok evéshez.

A bostoni szakemberek nem tervezik, hogy piacra dobják a hosszú élet DNS-tesztjét, de dolgoznak olyan ingyenes portál kialakításán, amely lehetővé teszi ennek felhasználását.

Napjainkban minden hatezer emberből egy éri meg századik születésnapját, a 110-et pedig hétmillióból egy.