Razzia: 6,7 millióan sírhatnak a letöltés után

Összesen 6,7 millió felhasználója volt annak a kilenc kalózoldalnak, amelyet a napokban zártak be az amerikai hatóságok. A weblapok a legfrissebb filmeket kínálták, amelyek kalózkópiái gyakran alig néhány órával a bemutató után kerültek fel a letöltő oldalakra.

2010. július 5., 16:58

A BBC News beszámolója szerint az érintett oldalak a közelmúltban bemutatott Toy Story 3 mellett olyan aktuális sikerfilmekhez nyújtottak ingyenes hozzáférést, mint a Jonah Hex, a Perzsia hercege és a Tom Cruise - Cameron Diaz főszereplésével készült Kéjjel-nappal. Az összesen 6,7 millió fős felhasználó táborral rendelkező kilenc kalózoldal bezárása az amerikai kormány szerint az eddigi legnagyobb, egyetlen akció során végzett rajtaütés. Az érintett oldalak elleni fellépés egyúttal az első, amely ingyenes tartalomszolgáltatást nyújtó, bevételeit reklám és hirdetési helyek értékesítéséből, továbbá adományokból biztosító kalóz honlapok ellen irányult.

Az akció, amelybe 11 amerikai állam és Hollandia hatósági szerveit vonták be, a rendőrség, a vámhatóság és filmipari szervek közreműködésével valósult meg. Az ügyben New Jersey, New York, Észak-Karolina és Washington államokban végeztek házkutatást, és 15 bankszámlát fagyasztottak be, amelyek bizonyítottan a weblapok üzemeltetőihez voltak köthetők.

Mivel a hatósági szervek csak a kilenc weboldal domain-nevét zároltatták, de szervereiket nem foglalták le, elképzelhető, hogy a honlapok más webcímen bukkannak fel ismét. A vámhatóság képviselője azonban közleményében hangsúlyozta, "ha a kalózok lépnek, ők is lépni fognak, ha külföldre vonulnak, oda is követik őket".