2010. szeptember 4., 09:27

Különleges, Észak-Afrikában készült ókori kerámiaedények kerültek elő Óbudán, az Aquincumi Múzeum ásatásain: a két díszes korsót a római kori polgárváros keleti temetőjének sírjaiban találták - tájékoztatta az MTI-t Lassányi Gábor ásatásvezető régész. "A Duna-parti temető nagyrészt a volt Gázgyár területén húzódik. Az Aquincumi Múzeum által végzett feltárások során eddig közel 1400 római kori sír került elő, de ez is valószínűleg csak a töredéke annak a hatalmas temetőnek, amely itt húzódott. A most talált edények a maguk korában is ritkaságnak számíthattak az európai tartományokban, így minden bizonnyal komoly értéket képviselhettek itt.

2010. szeptember 3., 18:58

A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud bomlani, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink miatt, aminek következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek.

2010. augusztus 31., 11:01

Talán túlságosan szem előtt volt Sajószentpéter református Nagytemploma, mert az elmúlt évszázadban nem vizsgálták meg alaposan. A közelmúltban befejeződött régészeti feltárás után a műemléki falkutatásra a napokban kerül sor – írja a műemlékem.hu.

2010. augusztus 31., 07:02

Barna B. Péter az MTA doktora és az Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének emeritus professzora vehette át a Nemzetközi Vákuum Unió 2010. évi tudományos díját a szervezet idei konferenciáján Pekingben. A magyar fizikus a rangos elismerést az egy és többfázisú vékonyrétegek növekedésének, szerkezetük és sajátosságaik összefüggésének megértésében elért kiemelkedő eredményeiért kapta. A technológiai díjat Seizo Morita-nak az Oszakai Egyetem professzorának ítélte oda a nemzetközi szervezet – írta az .

2010. augusztus 27., 16:34

Negyvenméteres jégpáncél alól kell kiszivattyúzni a Tete Rousse hegycsúcs gleccserfolyama alatt létrejött 65 000 köbméteres földalatti tó vizét, hogy megmenthessék a völgyben fekvő Saint-Gervais lakóit. A települést 1892-ben egyszer már brutális erővel árasztotta el egy hasonló földalatti gyűjtőmedencéből kizúdult vízözön, amelyben 175 lakos vesztette életét.

2010. augusztus 27., 05:41

Egyelőre keveset és kevesen tudnak arról, hogy létezik egy tüdőbetegség, ami 2010-re a negyedik leggyakoribb halálok lehet a világon. Békés megyében is egyre többen szenvednek a krónikus obstruktív tüdőbetegségben - írja a beol.hu.

2010. augusztus 26., 10:00

A fáraók korából származó települést fedeztek fel régészek egy egyiptomi oázisban, amely egykoron élelmezési központként szolgálhatott a szaharai útvonalakon átvonuló katonai csapatoknak. Az egyiptomi régészeti hivatal szerdai közleménye szerint az ősi települést Khargában fedezték fel, amely az ország nyugati sivatagjaiban található oázisok közül a legdélebbre helyezkedik el. A leletet a Yale egyetem amerikai-egyiptomi missziójának tagjai találták. A feltételezések szerint a település jelentős kormányzati központként működött az időszámításunk előtti 1600-as években.

2010. augusztus 26., 06:14

Feleségemmel megnéztük az elhíresült Biszku-filmet. Egy 90 éves tömeggyilkos emlékezik vissza több mint 50 évvel ezelőtti tetteire. 56-ot következetesen ellenforradalomnak nevezi. A halálos ítéleteket a független Bíróság hozta, mondja. Független Bíróság 58-60-ban, még viccnek is rossz. A Párt nem szólt bele az ítéletekbe, pusztán az igazságszolgáltatás munkáját utólag értékelte. Megismétli: Mindig utólag.