Gergényi: a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni 2006 őszén

2010. szeptember 3., 20:42

Nyomtatás
2010. szeptember 3. 17:42

Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságban pénteken azt mondta, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni, ám ezt a bizottság tagjai több történéssel kapcsolatban vitatták. "Mély szakmai meggyőződésem, hogy abban a hihetetlen nehéz helyzetben mindent megtettünk a legjobb szakmai tudásunk és a törvények szellemében, hogy kezeljük a helyzetet" - jelentette ki a nyugalmazott rendőrtábornok, akinek a szavait a bizottság tagjai többször kétkedve fogadták.

Gergényi Péter arra hivatkozott: a Magyar Televízió székháza ostromának nehéz óráiban előfordult, hogy egyes rendőri vezetők kevesebbet tudtak a valós helyzetről, mint akik a Hír TV-t nézték, továbbá, hogy utólag könnyű kritizálni az akkori döntéseket, az egyes rendőri jogsértésekért pedig a helyszínen lévő parancsnoki, illetve végrehajtó állományt terheli a felelősség.

"Bár Budapest rendőrfőkapitánya magas beosztású, de nem lát oda mindenhova" - jegyezte meg a nyugalmazott tábornok arra a kérdésre, hogy miért nem akadályozta meg a rendőri jogsértéseket, a tüntetők bántalmazását.

(MTI)