Genetikai kapcsolatot találtak a migrén gyakori formájánál

Egy nemzetközi kutatócsoport először azonosított olyan örökletes, genetikai kockázati tényezőt, amely a migrén gyakori típusával van összefüggésben - írja az MTI.

2010. augusztus 30., 12:35

A Nature Genetics című tudományos folyóiratban vasárnap ismertetett tanulmányban 40 orvosi központ vett részt, amelyekben 50 ezernél több ember genetikai profilját elemezték. A vizsgálatba bevontak között súlyos migréntől szenvedő páciensek és egészséges emberek egyaránt voltak. A genetikai összehasonlításból kiderült, hogy egy apró génváltozat - az rs1835740 jelű - mintegy ötödével növeli a migrén felbukkanásának kockázatát.

Ez az allél a 8-as kromoszómán található, és a glutamát nevű hírvivő molekula felhalmozódásában játszik szerepet az agysejtek találkozásánál (a szinopszisoknál), ami a migrén kirobbanásához vezethet a tudósok szerint.

A most fellelt DNS-szakasz egy olyan gén mellett található (MTDH/AEG-1), amelynek megváltozó aktivitása szabályozza, hogy mekkora mennyiségben keletkezik a glutamátot az agyi szinapszisokról letisztító fehérje. A glutamát felhalmozódásának megelőzésére alkalmas anyag hatékony migrénellenes szer lehetne.

A tanulmány első körében Finnországban, Németországban és Hollandiában hasonlították össze 3 ezer migrénes, valamint 10 ezer nem migrénes ember genomját. A második fázisban az így kapott eredményeket vetették egybe újabb 3 ezer migrénes és 40 ezer migréntől nem szenvedő ember genetikai állományával.

Az adatok szerint a migrén az európai nők 17, a férfiak 8 százalékát érinti, a legtöbb páciens 35 és 45 év közötti.