Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. szeptember 19., 07:08
Díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala.
2021. szeptember 18., 20:22
A hagyományoknak megfelelően az Operett Színház előtt helyezték el a legújabb tagok lábnyomát.
2021. szeptember 18., 18:04
A Klubrádió fesztiválja megtöltötte a budapesti utcát.
2021. szeptember 17., 11:49
Október 15-én tér vissza a magyar piacra az ELLE Decoration, a világ legnépszerűbb lakberendezési magazinja. A lapot az ELLE magazin kiadója évi 6 alkalommal jelenteti meg, főszerkesztője Osvárt Judit lesz.
2021. szeptember 16., 20:33
A posztumusz elkészült installációhoz mintegy 2500 négyzetméternyi ezüstös és kék, újrahasznosított műanyag csomagolóanyagot használtak fel.
2021. szeptember 15., 10:49
A diákok három tagú csapatokban, három fordulón keresztül mérhetik össze a tudásukat.
2021. szeptember 14., 12:52
Ezüstöskék anyaggal borították be, és vörös kötelekkel kötötték át a párizsi diadalívet Christo tervei alapján.
2021. szeptember 14., 12:42
Túl sok a popkulturális utalás, túl kevés a történet és a való világgal kapcsolatos párhuzam. Ebbe bukott bele a Ready Player Two.
2021. szeptember 14., 10:42
Női történetekről és elbeszélőikről szólt a 78. Velencei Filmfesztivál szombati díjkiosztó gálája.
2021. szeptember 14., 10:30
A táncban rejlő szenvedély esszenciájához visz vissza Hód Adrienn új koreográfiája, a Trafóban szeptember 7-8-án bemutatott Amber. A három párhuzamos duettben a táncosok végig becsukott szemmel, érzékien és eksztatikusan mozognak, csak a testükkel és a tudatukkal figyelve egymásra.
2021. szeptember 12., 15:31
Az akciót 2018-ban indították azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá tegyék a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát.
2021. szeptember 11., 16:25
Scott új filmjének a forgatókönyvét Ben Affleck és Matt Damon írták.
2021. szeptember 11., 09:52
A kortárs művészek alkotásait Budapesten állítják ki.
2021. szeptember 10., 15:24
A héten adták át a közönség által odaítélt Arany Medál díjat.
2021. szeptember 9., 21:34
Tíz fiatal magyar tervező mutatkozhat be a Maison & Objet szakvásáron Párizsban.
2021. szeptember 8., 21:46
A NEK alkalmából rengeteg koncertet is rendez az állam.
2021. szeptember 8., 08:10
Október 7. és 17. között Budapesten.