Kiállítás nyílik a gyermekvédelemben élő gyermekek által ihletett alkotásokból

A kortárs művészek alkotásait Budapesten állítják ki.

2021. szeptember 11., 09:52

Szerző:

Ismert kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten Kapcsolatok címmel. A bemutatásra váró műveket gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok ihlették. A tárlat szeptember 16-tól tekinthető meg a Létra Klubban. 

A kiállításon többek között Bukta Imre, Csató József, Esterházy Marcell, Nádler István, Nemes Márton, Nemes Csaba, Barabás Zsófi, Soós Nóra és Havadtőy Sámuel műveit láthatják majd az érdeklődők. A Világszép Alapítvány által létrehozott projekt célja az volt, hogy bemutassák a gondozott gyerekek sokféleségét. A fiatalok és a művészek közötti találkozókat is az alapítvány szervezte meg. 

A tárlaton bemutatott alkotásokat elárverezi majd az alapítvány, amely 10 éve szervez programokat állami gondozásban élő gyerekek számára.

(Kiemelt kép: 168 logó)

Kevesen tudják, hogy a slow fashion, azaz a fenntartható divat kiemelkedő képviselői hazánkban a szőrmével foglalkozó szakmák, úgy mint az állattenyésztők, szűcsök, designerek, kereskedők. Ők azok, akik elkötelezettek, illetve érdekeltek abban, hogy a kezük alá kerülő állatokat megfelelő körülmények között tartsák. Nemcsak az Európai Unió és a hazai szigorú állatvédelmi, állattartási és környezetvédelmi előírások kötelezik őket erre, hanem maga a tény: csak annak az állatnak lesz szép, dús, jól felhasználható és főként eladható bundája, amivel jól bánnak, ami megfelelő körülmények között él. Épp ezen közös célok elérése érdekében, illetve azért küzdve, hogy a nem etikus állattartókat kiszorítsák a piacról szövetségbe szerveződtek. 

2023. november 28., 10:40

Elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.