Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. október 10., 19:47
Koncz-Bisztricz Tamás első helyen végzett a fiatalok között az orosz nemzetközi Arany Teknős pályázaton.
2021. október 10., 18:55
A gyémánt út pora című filmet egy intenzív osztályon is dolgozó orvos, Dr. Vámos Zoltán rendezi.
2021. október 10., 17:54
Christopher Nolan az atombomba atyjáról, Oppenheimerről forgat életrajzi filmet.
2021. október 9., 20:37
Steven Stalenhag svéd szerző digitális festményekkel teli könyvei a modern sci-fi csúcsát hozza el az olvasónak.
2021. október 9., 19:25
A környező országok színházait is szeretnék megszólítani a 2023-as Színházi Olimpiával.
2021. október 8., 14:57
A világhírű színésznő kiakadt a Vadászati Világkiállításon.
2021. október 7., 13:21
A szervezet 34 éves fennállása óta először ismer el életműdíjjal közép-kelet európai rendezőnőt.
2021. október 6., 10:59
Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2021. október 4., 21:27
Budapesten, Pécsen, Szegeden és Debrecenben.
2021. október 4., 19:32
A 90 éves férfi lesz a legidősebb ember, aki űrutazást tesz.
2021. október 4., 15:48
A főszereplő Ónody Eszter és Kocsis Gergely, de ők szakemberek.
2021. október 3., 12:39
A szervezet támadások kereszttüzébe került az elmúlt évben korrupciógyanús működése és amiatt, hogy nem tett erőfeszítéseket a tagság etnikai sokszínűségének biztosítására.
2021. október 3., 11:52
Esterházy Péter 33 változat Haydn-koponyára című drámájának szövegtöredékeit az Örkény Színház művészei adják elő a Los Angeles-i Viano String Quartet zenei közreműködésével.
2021. október 3., 07:20
Két év után a Margón ismét lehetőség lesz találkozni nemzetközi szerzőkkel is.
2021. október 3., 07:04
Kossuth Lajos volt a második személyiség az amerikai történelemben, aki kiérdemelte „a nemzet vendége” címet.
2021. október 2., 22:50
35 éve jelen van az életünkben, némi fanyaros de mégis abszurd humorával, a James Bond paródiába öltöztetett Macskafogó.
2021. október 2., 11:15
Micimackó történetét A. A. Milne fiának játékai és egy Ashdownban található híd ihlette.
2021. október 2., 10:46
Folytatódik a 168+ premiereinek sora.