Hiába várják, nem kapják meg a tanárok az iskolakezdési támogatást

A tanároknak is járna iskolakezdési támogatás, de nem kapják meg. 

2024. szeptember 20., 13:20

Szerző:

Az iskolakezdésre beszerezendő tanszerek évről évre drágábbak, a KSH adatai szerint idén mintegy 7,4 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt, ez pedig átlag feletti emelkedés. A szülőknek, ha nem is óriási, de azért segítség lehet az iskolakezdési támogatás, amit a munkáltatók béren kívüli juttatásként adhatnak azon dolgozóiknak, akik iskoláskorú gyermeket nevelnek. Az ún. státusztörvény végrehajtási rendeletében pedig szerepel az iskoláskorú gyerekeket nevelő pedagógusok támogatásának lehetősége, ám a tanárok immáron három hete hiába várják, hogy megérkezzen a pénz hozzájuk. A támogatás összege az augusztus 1-jén érvényes bruttó minimálbér 45 százaléka, vagyis jelenleg az igényelhető összeg bruttó 120.060 forint. 

Nem fizették ki az iskolakezdési támogatást 

Az RTL riportja szerint több tankerületi központ sem fizette ki a támogatást az azt igénylő tanároknak, sőt van olyan tankerület ahonnan még nem is reagáltak a pedagógusok által benyújtott kérelmekre. Az egyik tankerületi központ viszont azt jelezte, nincs pénz a támogatások kifizetésére. A kialakult helyzetről a Népszava is írt, a laphoz eljutott a Szombathelyi Tankerületi Központ iskolaigazgatóknak címzett levele, melyben arra kérik az intézményvezetőket, tájékoztassák az érintetteket arról, a tankerületi központ költségvetésében nem áll rendelkezésre az iskolakezdési támogatás kifizetésére elkülönített forrás. Továbbá a levélben hozzátették, a béren kívül juttatások kifizetése amúgy is munkálható mérlegelési jogkörbe tartozik, ami azt jelenti, nem jár automatikusan. A portál ugyanakkor arról is ír, hogy a tankerületi közpint közvetlen dolgozói feltehetően megkapták a támogatást. 

Perre is mennének 

Totyik Tamás, a A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondja, nem is érti, miért nem különítették el a forrásokat, mivel a tanévkezdés egy előre jól megtervezhető időszak. A támogatásokat egyébként szeptember 30-ig lehet megigényelni. Totyik Tamás egyébként arra biztat mindenkit, adja be a kérelmet, amennyiben pedig nem kapják meg az érintettek a támogatást, akkor peres úton fogják kikövetelni a kormány részéről az összegeket. 

Az RTL riportja itt nézhető vissza: 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: RTL videorészlet)